Oláh Tamás: Kossuth Lajos és Zemplén vármegye. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)
2. Meczner Rudolf 382 levele apjának Pest, 1859. május 30. [...] 383 Valamit a harci hírekről, melyeket az ember a lapokban olvas. Montebellonál 384 nagy csata 385 volt, de hogy ki győzött, azt nem tudni, elég az hozzá, hogy az osztrák részéről elesett 200 és 700 sebesült, s 200 meg el(esett)veszett. A menekültek mind a francia tábor(r-a)ba mentek, mint név szerint Klapka 386 , Pulszky 387 , Khemétti 388 és Kosuth és Ihászy 389 és ott (min) [?] 27-én nagy örömmel fogadtattak. 390 [...] 382 Meczner Rudolf a deteki és tengerfalvi Meczner család zempléni ágának egy közelebbről jelenleg meg nem határozható tagja. A családnak Zemplénben több helyen is voltak birtokai (Makkoshotyka, Sátoraljaújhely, Rad - ma Rad {Szlovákia}, bodrogközi település). Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely r. t. város (1905): 535. p. 383 Meczner levelében nagyrészt személyes jellegű dolgokat ír meg apjának, amelyek közlését ől itt eltekintek és csak az emigrációra vonatkozó bekezdést közlöm. 384 Montebello (ma Olaszország) piemonti helység a Pótol délre az Alessandria-Voghera-Piacenza vasútvonal mentén. Bencze László: Solferino. II. rész. Az itáliai háború első szakasza a Montebello melletti csatáig, 1859. április 29-május 20. In: Hadtörténelmi Közlemények. 114. évfolyam. 2001. l.szám. 9. pp. 385 A Montebello melletti csata 1859. május 20-án zajlott le az osztrák II. hadsereghez tartozó, gróf Philipp Stadion vezette hadtest erejű csoportosítás - 22000 puska, 1200 lovas, 68 löveg - és a francia-piemonti szövetséges haderő 1. hadtestébe (parancsnok: Baraguay d' Hilliers tábornagy) tartozó, Forey tábornok vezette hadosztály - 8500 gyalogos, 1500 afrikai és piemonti lovas, 12 ágyú - között. A csata osztrák vereséggel zárult. A hivatalos osztrák veszteséglista szerint a halottak, sebesültek és eltűntek száma 46 tiszt és 1377 katona, míg a szövetséges csapatoké több mint 2000 halott és sebesült. Bencze L. II. (2001): 5., 12., 17-33. pp. 386 Klapka György (Temesvár, 1820. április 8. - Budapest, 1892. május 17.) tábornok, politikus. A karánsebesi katonaiskola elvégzése után nemesi testőr, majd főhadnagy, de kilép a hadseregből. 1848. júniusától honvéd százados, majd őrnagy. 1848. január 9-től ezredes és a felső-tiszai (a későbbi I.) hadtest parancsnoka. 1849. január 22-23-án Bodrogkeresztúrnál, január 31-én Tokajnál megverte a Schlikhadtestet. Ő dolgozta ki a tavaszi hadjárat tervét. Április 2-án tábornokká nevezték ki. 1849. május 1-28ig ideiglenes hadügyminiszter (Görgei helyettese), június 1-20-ig a feldunai hadsereg ideiglenes fő-, majd szárnyparancsnoka Görgei távollétében. Július 2-12-ig ismét ideiglenes főparancsnok, majd a komáromi védősereg parancsnoka az október 4-én befejez ődő kapitulációig. Emigrál, az 1859. május 6-án létrehozott Magyar Nemzeti Igazgatóság egyik tagja. Az olaszországi magyar légió szervezőjeként ebben az időszakban Piemontban van, 1864-ben a légió főfelügyelője. 1866-ban a poroszországi légió al apítója és parancsnoka. 1868-ban hazatér és országgyűlési képviselő lesz. Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49. Budapest, 1983. 202. p., Magyarország hadtörténete. Főszerkesztő: Liptai Ervin. I. kötet. Szerkesztő: Borús József. Budapest, 1984. 489-563. pp. 3S7 X. i. Pulszky Ferenc (Eperjes, 1814. szeptember 17. - Budapest, 1897. szeptember 9.) politikus, író, archeológus. Az eperjesi evangélikus kollégiumban végzi tanulmányait, majd 1833-ban hosszú itáliai útra megy nagybátyjával, Fejérváry Gáborral. Az 1832-36-os országgyűlésen ő is távollevő főrend követe, közben megszerzi ügyvédi diplomáját Pozsonyban. 1834-ben hazatér Sáros vármegyébe és aljegyző lesz. 1836-ban nagybátyjával hosszú nyugat-európai útra megy. 1839-40-ben Sáros vármegye követe az országgyűlésen. 1848-ban pénzügyi, majd király személye körüli államti tkár, utóbb londoni követ. Az emigráció idején 1851-52-ben elkíséri Kossuthot egyesült államokbeli körútjára. 1859-ben Kossuth mellett részt vett a Magyar Nemzeti Igazgatóság munkájában. A levél szerint 1859. május 27-én Kossuthtal együtt fogadták a francia-piemonti táborban, de ekkor mindketten angliai propagandaúton voltak és nagygyűléseken népszerűsítették a benemavatkozási politikát. (Május 28-án tértek vissza Glagow-ból.) 1860-61 fordulójától, eltávolodik Kossuthtól és fokozatosan közeledik Deák politikai irányvonalához, mivel úgy látja, hogy nem vívható ki Magyarország függetlensége. 1866-ban hazatér, 1867-től Deák-párti országgyűlési képviselő, 1869-1894 között a Nemzeti Múzeum igazgatója. A Pallas nagy lexikona. XIV. kötet. Budapest, 1897. 277-280. pp., XVIII. kötet. (II. pótkötet.) 497. p, A Kossuth-emigráció szolgálatában. Tanárky Gyula naplója (1849-1866) (Magyar századok.) Budapest, 1961. 51-58. 203-243., Koltay-Kastner Jenő: A Kossuth-emigráció Olaszországban. Budapest, 1960. 118-124. pp.
