Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

III. 2000. és 2001. fontosabb rendezvényei, írások Miskolcról - Fedor Vilmos-Rózsa Edit: Miskolc idegenforgalmi értékei és vonzereje „új" bemutatkozás az országnak

Korábban már tettünk utalást arra, milyen megkülönböztetett figyelemmel és nem kevés empátiával kell a város „lelkével" bánni. Ez az ugyanis, aminek révén élni kezd a város, érthetővé válik, miért olyanok amilyenek épületei, utcái, terei. Mindezek hatásaként pedig arra a kérdésre is választ kapunk, milyenek voltak a miskolci emberek, hogyan éltek, milyen vágyaik, terveik voltak. Nos, mindezt leginkább történelmi személyiségek eseteivel, legendák felelevenítésével érhetjük el. Legendák mindig és mindenhol léteznek, csak rá kell találnunk, újra fel kell fedeznünk, le kell írnunk és meg kell ismertetnünk a ma embereivel. Sőt, legendák ma is születnek. Álljon itt erre egy példa: Egyik külföldi utazásunk alkalmával egy dél-németországi kisváros polgármesterének vendégei voltunk. Elmondása szerint az amúgy takaros kis hegyi városka legnagyobb problémája az volt évekkel ezelőtt, hogy nagyon kevés turista látogatta, mert nem volt miért odamenni. Mindezt megelégelve, belevetették néhányan magukat a levéltár irathalmai közé és tették mindezt nem eredménytelenül. Történt ugyanis, hogy egy országos rangú nemes ember valamikor a középkorban a kis településen járván elcsodálkozott annak kedves és vendégszerető lakóin, megízlelte ételeiket, italaikat és olyat talált mondani: ennél jobbat ő sehol másutt nem evett és nem ivott. Gondolom, már az olvasó is kitalálta, mi következett ezután. A kisváros szállodája, étterme, főutcája új nevet kapott, a szakácsok helyi specialitásokat találtak ki, és felelevenedtek a sörfőzés hagyományai. A régi prospektusokat újak váltották fel a vendégek száma pedig évről évre növekszik. Miskolcon szerencsénkre sok legendát, megtörtént esetet őriz az emlékezet a távoli és a közelmúltból. Ezek közül álljanak most itt azok, melyeket programunk során felhasználtunk, s melyek vendégeink körében nagy tetszést arattak. „A diósgyőri vár Nagy Lajos király idején élte fénykorát. Mindennaposak voltak a várjátékok, a vadászatok, a mulatságok. A király előszeretettel tartózkodott itt, sokszor az ország ügyeit is innen intézte. Ezért fordulhatott elő, hogy egy igen jelentős diplomáciai eseményre is e várban került sor. Királyunk itt fogadta ugyanis Velence követeit, akik hódolatuk jeléül elhozták ajándékaikat s megköttetett a történelemből ismert turini béke. Ennek értelmében Velence nem csak adót fizetett, hanem a szerződés szerint kötelezettséget vállalt arra, hogy Velence főterén minden nap felvonják az Anjou lilliomos lobogót." Minden vendég, utazó szereti, ha egy helyhez — legyen az kocsma, pince, szálloda vag)

7 bármi más — valamilyen történet fűződik, s persze lehetőleg olyan történet, ami egy általa ismert személyiséggel esett meg. Vegyünk erre is példákat: „A lillafüredi Palotaszálló adott otthont a 30-as évek elején az első országos írótalálkozónak. A résztvevők között ott volt József Attila is,