Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

III. 2000. és 2001. fontosabb rendezvényei, írások Miskolcról - Gyarmati Béla: „Csoda ez a Galéria" kultúrközpont a város szívében

ban — csillanhatott fel a remény; a nagy színházi rekonstrukció, melyben a Kamara Színház visszaállításával is számoltak, megnyitotta a Galériához vezető utat. Két épület látszott alkalmasnak: a Rákóczi-ház és az Almássy­küria. Szerencsére az előbbi választatott. Most sajtódokumentáció következik a Rákóczi-ház újjá- vagy inkább újraépítéséről, átalakításáról, ami — a színházi rekonstrukcióval együtt — az ezredforduló igencsak jelentős teljesítményének számit Miskolcon, sőt or­szágosan is. (Központi támogatás nélkül semmiképpen sem valósulhatott volna meg ez a művészeti komplexum; az öt játszóhelyet magába foglaló színházi épületegyüttessel, a Színészmúzeummal és a — színházzal csaknem szemben lévő — Miskolci Galéria műemlék tömbjével.) „A műemléképület ismét Miskolc ékessége lesz" — olvashatjuk a kép­aláírást. A fotó a Sötétkapu és a Rákóczi-ház együttesét ábrázolja. Majd bizakodó sorok következnek: „ ... a huszonnegyedik órában, de végre elér­kezett az ideje a műemlék-épület teljes rekonstrukciójának. Biztosítottá vált a pénzügyi fedezet, mely a szakértők szerény becslése szerint is meghalad­hatja a 100 millió forintos nagyságrendet. A városi önkormányzat által az elmúlt év végén meghirdetett kivitelezői pályázatot a Miskolci Építőipari Vállalat nyerte meg. [...] Jelenleg a romos részek, a bent felhalmozott tör­melékhalmok eltakarítása, a terület megfelelő előkészítése a legfontosabb. A tervek szerint a Rákóczi-ház — melynek egyik szarufáján az 1706-os évszám­ra leltek — az év végére visszanyeri régi pompáját." 7 (A szarufa és az évszám említését afféle zsurnaliszta fogásnak vélem. Szarufába nemigen szoktak évszámot vésni, legfeljebb gerendába. De nincs is jelentősége a „leletnek", hisz az épületegyüttes története több forrásból is­mert; II. Rákóczi Ferenc nemcsak a közhiedelem szerint járt itt — miként azt az újság tudatja. A fejedelem 1704. január 19-én, Tokajból érkezvén Mis­kolcra, 45 napon áttartózkodott a városban kíséretével. A házat (a Sötétka­putól nyugatra) ahol Rákóczi megszállott, a város leggazdagabb nemese és tőzsére építette 1650—1660 között. Itt ülésezett a kuruc szabadságharc kor­mányzótanácsa, s itt fogadta a fejedelem XIV. Lajos francia király követeit. 1706-ban ugyancsak megszállt Rákóczi az akkori város legnagyobb házában.) De szemlézzük tovább a lapokat. „A Rákóczi-házban lesz a Miskolci Galéria [...] A Rákóczi út 2. szám alatti műemléki épület, valamint a hozzá- kapcsolódó új beépítések tervét Viszlai József építész irányításával az INTERPLAN Kft-nél készítették el. [...] előkerültek a műemléki épület eredeti homlokzati elemei, amit korabeli állapotban állítanak helyre, a földszinti helyiségek boltozatos freskó marad­7 Észak-Magyarország 1992. okt. 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom