Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

III. 2000. és 2001. fontosabb rendezvényei, írások Miskolcról - Gyarmati Béla: „Csoda ez a Galéria" kultúrközpont a város szívében

„Csoda ez a Galéria" kultúrközpont a város szívében GYARMATI BÉLA A Miskolci Galériáról van szó, mely - harminc éves fennállása és sikeres működése után — éppen az ezredfordulóra vált azzá ami. Vagyis: tudományos tevékenységet folytató művészeti múzeum; kiállítási intézmény, szerteágazó hazai és külföldi kapcsolatokkal; alkotóműhely; irodalmi és közművelődési bázis. Magyarán: hazai viszonylatban egy eléggé egyedül álló kulturális, illetve művészeti támaszpont, amely befogad (egyéniséget, szellemiséget) s ahonnan mindenféle akció indítható. A Miskolci Galéria (nevezzük egyszerűen csak így) legfőbb és legszembetűnőbb erénye a nyitottság. Ez nem kis dolog manapság, mikor sokan úgy vélik, hogy a tudományos minősítés, (akár személyről, akár intézményről van szó) valamiféle arisztokratikus elkülönülésre is jogosít. Az olyan „népnevelő- és művelő tudósok" s egyben közéleti emberek, mint Móra Ferenc, Jósa András, vagy Herman Ottó mintha ma nem lennének — magatartásukat tekintve — követésre méltóak. A jövő bizonyára nem a polihisztoroké, de a szakterületek szűkülésével túlságosan is ezoterikussá (a bennfentesek párbeszédévé) válhat a kommunikáció. Márpedig a maguk társadalmi közegében tanítani, orientálni, a művészi szép iránt fogékonnyá tenni akaró tudósok és művészek nem beszélhetnek (nem publikálhatnak) a potenciális közönségük feje fölött. Talán mondanunk sem kell, hogy a világosság, az érthetőség nem jelenti az igények leszállítását. Az a tény mindenesetre örömmel tölthet el bennünket, hogy a Miskolci Galéria nem ab ovo kapta szakmúzeumi rangját és ezzel járó feladatait, hanem — hosszas következetes munkával — kiérdemelte azt. Az előzmények (mert nem árt ismételni, hogy semmi nem születik előzmények nélkül) távoliak. Kis túlzással talán azt mondhatnánk, hogy a XX. század első évtizedeinek vetése — a felvidéki vándorkiáUítások (1906-1910), a nagybányai hagyományokra építő művésztelep (1919-1948), a Lévay József Kulturális Egyesület kiállításai (1927-1937) - mostanra ért be igazán. Mert azt a bizonyos magot mindig el kell vetni valamikor valakiknek... Az már évtizedekkel ezelőtt kiderült, hogy az itteni társadalmi talaj eléggé termékeny a képzőművészet számára is. Miskolc a befogadó városok közé tartozik. Miként annak idején (1815-ben) a teatristákat befogadta, majd színházat épített, úgy találhattak itt otthonra a képzőművészek, majd a zené-