Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

III. 2000. és 2001. fontosabb rendezvényei, írások Miskolcról - Besenyei Lajos: A Miskolci Egyetem múltja, jelene és jövője

bázisának a léte megkérdőjelezhető a nehézipar úgyszólván teljes leépítése esetén. A Miskolci Egyetem azonban belülről erősebb, sokoldalúbb, a szerves fejlődés következtében alkalmazkodóképesebb volt, mint azt kívülről sokan hitték. Erre a belső tartalékra, a műszaki tudományok várható közeljövőbeli jelentőségnövekedésére valamint a már említett „talpraállási készség, edzett­ség" tartalékaira és képességére épült az egyetem kilábalási stratégiája, mely a 90-es évek második felében fogalmazódott meg. Nagy hajtóerő volt még — s ma is az - az egyetemi misszió, küldetéstu­dat egyértelmű megfogalmazása és tudatosítása az Észak-Magyarországi válságrégió keretein belül, ahol a legmagasabb a munkanélküliség, legalacso­nyabb a gazdaság teljesítőképessége, legkedveződenebbek a társadalmi struktúra-viszonyok. Egy ilyen térségben az egyetemnek húzóerőnek, „ve­zérlő csillagnak" kell lennie, utat kell mutatni a jelen helyzetben elkeseredett emberek tízezreinek. Az említett főbb tényezőkre, a helyzetelemzés alapján feltárt erős és gyenge pontokra építve megfogalmazódott a „XXL századi pályáraállás" feltétel és követelményrendszere az alábbi hármas tagolásban: 1. Az oktatási — kutatási infrastruktúrát, a tárgyi - technikai feltételeket a mai és jövőbeli követelményeknek megfelelően létre kell hozni, a meglévőket átalakítani, újakat megteremteni. 2. Az egyetemi élet feltételeit át kell formálni, a kor követelményeihez kell szabni. Korszerű kollégiumok, diákhotelek, apartman házak, konferencia hotel, rekreációs központ, uszoda, bevásárló központ, éttermi hálózatok — sőt, egyetemi templom létrehozása tartozik ebbe a kör­be. 3. Az előző két pontban említett követelmények teljesítése végső soron egyeden célt szolgál: színvonalas, nemzetközi mércével mérve is elismert oktató-kutató tevékenységet, amelynek alapvető személyi feltétele a megfe­lelő oktató-kutató gárda megléte. A Miskolci Egyetem 1999-ben ünnepelte miskolci létének fél évszáza­dos évfordulóját. Ez az ünnepi alkalom szinte jelképszerű lehetőséget adott a második fél évszázad fejlődési irányainak kijelölésére, melynek sarokpontja a regionális jelleg, ennek társadalmi—gazdasági beágyazottságának erősítése, erre épülve országos és nemzetközi elismertség kivívása illetve a már meglé­vők további erősítése. A középtávú tervek — melyek előkészítését már beindítottuk — az EU tagságunkból fakadó lehetőségekhez kapcsolódnak - melynek központi célja egy nemzetközi oktatási központ létrehozása 2005-ben, lévén a Miskolci Egyetem az EU legkeletibb tudományos - oktatási „végvára". A Keletről és Délről jövő, tanulni akaró egyre nagyobb létszámú tömeg egy részének megállítása és számukra EU konform diplomák adása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom