Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)
II. Miskolc esemény- és hírtár (Válogatás a helyi- és országos sajtóból)
Hagyományt kíván teremteni a júniusi fesztivál: „Egy operát végighallgatni, teljes odafigyeléssel és átéléssel, nem egyszerű. Több operát, akár egymás után ennél is nehezebb. Mindezt pedig kilenc napon át tenni maga a képtelenség — mondhatná bárki Miskolc városának legújabb vállalkozását hallva. A város kulturális (és idegenforgalmi) életének fellendítésére a helyiek - a Miskolci Nemzed Színház és az önkormányzat — példaértékű és merész ödettel álltak elő: arra vállalkoztak, hogy az opera, illetve a muzsika fővárosává varázsolják a borsodi megyeszékhelyet. Hegyi Árpád Jutocsa és Kesselyák Gergely, a színház igazgatója és zenei vezetője, valamint Müller Péter Sziámi, a Bartók + ... atyja és legfőbb „motorja" úgy vélik a városban igenis van igény egy magas, művészi színvonalú, rangos komolyzenei fesztiválra. Megnyerték támogatónak a kulturális minisztériumot is, és az előkészületek reményekre jogosíthatnak mindenkit, a szervezők láthatóan erejükön felül is mindent megtesznek az ügy sikeréért. Az idén először, de hangsúlyozottan hagyományteremtő szándékkal megrendezendő Bartók+ ... miskolci nemzetközi operafesztivál az alapkoncepciója szerint minden esztendőben Bartók Béla műveire épül, s ezekhez társulnak „pluszként" egy-egy másik nagy zeneszerző darabjai. Most Giuseppe Verdi művészete lesz a „vendég", természetesen a Verdi-év apropóján. A szervezők szándéka szerint a rendezvény olyan helyszínévé szeretne válni az operavilágnak, ahol egyszerre, egy helyen mutathatják be művészetüket a kelet-európai operatársulatok kiválóságai, a jövő nagy reménységei és világsztárok — énekesek, karmesterek — a Scalától a Bolsojon keresztül a Metropolitanig. A Bartók+... vendégtársulatai között lesz a Kolozsvári Magyar Opera, a Prágai Állami Opera, az Ukrán Nemzed Tarasz Sevcsenko Opera- és Balettszínház, a Zágrábi Operaház. És jelen lesz a fesztiválon természetesen a Miskolci Nemzeti Színház (a Rigolettóval és a Traviatával), a Szegedi Kortárs Balett, a Budapest Bábszínház, valamint a Magyar Állami Operaház is (a Kovalik Balázs rendezte Kékszakállúval). Június 15-től bemutatják Miskolcon a 120 éve született Bartók összes színpadi darabját, illetve Verdi operái közül a Rigolettót, a Traviatát, a Trubadúrt,