Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

II. Miskolc esemény- és hírtár (Válogatás a helyi- és országos sajtóból)

évadtól az operatagozat egy tagjának munkáját nettó 25 ezer forintos pénzjutalommal is elismerjék." (D. H.) Május 30. Miskolc írásban és képekben 8. „Megjelent Dobrossy István levéltárigazgató legújabb, a várost írásban és képekben bemutató 8. kötete. A három témacsoportra osztható könyvet maga a szerkesztő mutatta be. Az első fejezet a Széchenyi utca iparos- és kereskedőházait veszi sorra, ré­gieket és újakat egyaránt, függetlenül attól, a kor miként vélekedik azok építészeti értékéről. „A könyv nem akar véleményt mondani, s ez a gondolkodásmód végigkíséri a különféle témákat. Egyszerűen tudomásul veszi, hogy van itt egy cifra palota, egy lila-ház, egy lábas-ház." A második fejezet lapozgatása közben a Népkertben és környékén barangolhatunk, megismerve a Csabai kapu település- és épülettörténetét. Megismerhetjük például a Kálvária-domb alighanem első épületét, a különlegességnek számító Gör­gey-házat, sőt - nem egyedül itt - bekukkanthatunk a fa­lak mögé, a falak mögött élők életébe is. A harmadik feje­zet a város közepén, egymáshoz közel fekvő három teret járja körbe, megmutatva azok jellegzetes szobrait, nem hallgatva el a Széchenyi-szobor „kálváriáját", kétes fo­gadtatását sem. (E. M.) Május 31. „Dialógus a civil Magyarországéri". „A Miniszterelnöki Hi­vatal Civil Kapcsolatok Főosztálya és a miskolci Civil Há­zat működtető Regionális Civil Központ Alapítvány kö­zös szervezésében került sor a kétnapos regionális konfe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom