Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

II. Miskolc esemény- és hírtár (Válogatás a helyi- és országos sajtóból)

Április 27. Tető alá kerül. „Látványosan kezdődött meg a miskolci Er­zsébet-fürdő felújítása. Elsőként az épület tetőszerkezetét emelték le. A rekonstrukció három ütemben fog végbe­menni. Idén a gyógyászati résszel végeznek. A második ütemben készül el a látványfürdő, a harmadikban pedig a szállodai projektet valósítják meg." (D. H.) Májusi. alkotó, dolgozó ember ünnepe..." Teltházas majálisok. Vissza kell adni a családban véglett munka becsületét. „Az idő­járás kegyeibe fogadta mindazokat, akik a szabadtéri majá­lisozást választották ünnepi programként. A szervezők, a megyeszékhelyen és vidéken sokszínű kulturális műsorral gondoskodtak a jó hangulatról. Kobold Tamás, Miskolc polgármestere mondott köszöntő beszédet. Kiemelte, hogy május első napja egyrészt az újjászülető természet, másrészt a munka, egészen pontosan az alkotó, értékte­remtő ember ünnepe. Ezen a napon nem a munkát, ha­nem igazából a munkást ünnepeljük, köszöntjük. Ezzel adunk lehetőséget magunknak, hogy évente legalább egy­szer felfigyelünk a mellettünk élőre, és megköszönjük a munkáját." (D. H.) Május 8. Jókai emléktábla. „Legnagyobb írónknak, Jókai Mórnak és a nemzet színésznőjének, Laborfalvi Rózának állít emlé­ket az a Termoment Kft. miskolci székházának homlok­zatán elhelyezett emléktábla, amelyet Kobold Tamás pol­gármester és dr. Csiba Gábor a terület önkormányzati képviselője leplezett le." (D. H.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom