Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

I. A mai városépítészet és a város jövőképe - Bekes Dezső: „Civilek" Miskolc jövőjéről

ványból. Sok múlik azon, hogy a mindenkori kormány komolyan veszi-e az elmaradt régiók /köztük: Észak-Magyarország / felzárkóztatását. De a feltételek köre még ennél is tágabb. Hiszen abban a dzenöt évben, melyet a most kovácsolt tervek felölelnek, döntő változás következik be hazánk és egész Európa életében. A dolgok mai állása szerint 2004-2005-ben beléphetünk az EU tagállamok sorába és ettől kezdve új alapokra helyeződnek gazdasági és más jellegű kapcsolataink a fejlett világgal, valamint a velünk egy időben csatlakozó, illetve sorukra váró, szomszédos országokkal. Nem csak a turista hajt majd át, lassítás nélkül az egyre inkább jelképessé váló határokon, hanem az új piacokat, befektetési lehetőségeket kutató tőke is. Hogy ne csak átutazóban járjon nálunk, ahhoz meg kell teremtenünk az európai színvonalú infrastruktúrát, a közlekedéstől az idegenforgalomig. Még az is belejátszhat a munkát, megélhetést hozó tőke idetelepülésébe, hogy milyen a városkép — hallottuk a vitafórumon a VATT képviselőjétől, így aztán, ha főleg magunknak is szeretnénk egy olyan Miskolcot teremteni, melyet nem kell szégyellni a messziről jött vendég előtt, el kell fogadnunk, hogy városunk rendezettsége, esztétikai megjelenése gazdasági kérdéssé válik előbb-utóbb. A tervkoncepció, illetve az erre alapuló településszerkezeti terv készítői alaposan meglepték a civil fórum résztvevőit azzal az adattal, hogy míg az előző ART egy 200-250 ezer lelket számláló városban gondolkozott, ma már kiszámítható: 150-170 ezerre csökken a lakosság a következő 15 évben. Még akkor is így lesz ez, ha sikerül lefékezni a népesség csökkenésének ütemét és az elvándorlást. Nehéz megemészteni e prognózist, hiszen nem is olyan rég még lakosságának számát tekintve Miskolc az ország második városa volt, ezt pedig akkor is jól eső érzés volt kimondani, ha tudtuk: számos más mutató alapján korántsem előzzük meg a többi nagy vidéki várost. A civil fórum után — ahogy az már lenni szokott — ldsebb nagyobb csoportokba verődve hányták-vetették meg a hallottakat a résztvevők, s valaki azt mondta: az elvándorlás kapcsán neki az a régi gyermek-dalocska jutott az eszébe, hogy: „oda megyünk lakni, ahol tejet kapni." Nyilván arra célzott, hogy ha egy város nem képes „tejet", azaz biztos megélhetést adni polgárainak, főleg a fiatal, kvalifikált értelmiségnek, szakmunkásoknak, akkor hosszú távon sem számíthat a lélekszám stabilizálására. Hozzá kell tenni: bár a jól fizetett, szakmai fejlődést garantáló munkahelyek megléte igen fontos szempont, emellett nem elhanyagolható az sem, mennyire kulturált, tiszta és vonzó városban élhet a turistaként világot járó és így megbízható összehasonlítási alappal rendelkező polgár. Abban alig-alig reménykedhetünk, hogy a nehézipar maradéka, így például a kohászat — többszöri gazdacsere utáán — ismét virágzásnak indul. Már