Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

II. rész A szabadságharctól 1950-ig

A részletesebb célt, terveket országos egyesületeknek, hatósá­goknak, megyei-városi szervezeteknek pártfogás és anyagi támogatás céljából megküldték. A Társadalmi Egyesületek Szövetségének küldött levélből: Testvéri szeretettel és bizalommal kérjük szíves támogatásukat. Városunk központjától a városunk határában lévő Kopaszka nevű hegy tetején felállított Országzászlóhoz kb. 2 km könnyen járható út vezet. Elhatároztuk, hogy ezen az úton megépíttetjük a „Magyar Kálvária" 14 statióját, azaz hogy kb. egyforma távolságokban obe­liszket emeltetünk, amelyekre felíratjuk azon történelmi nevezetes­ségű városaink nevét, amelyeket Trianon tőlünk elrabolt. Minden vá­rosnak a neve alatt megörökítenénk azt is, hogy milyen szerepet ját­szott történelmünkben, amihez egy-egy buzdító vagy vigasztaló jel­mondatot is fűznénk. Mellékelve megküldjük erre vonatkozó terveze­tünket. Mi csak egy kőhajításnyira vagyunk a trianoni határtól. A mi Országzászlónkat az elrabolt Felvidék magyarjai is látják és szemébe ötlik mindenkinek, aki Kassa és Ungvár között az elrabolt területen közlekedik. Ennek az Országzászlónak jelentőségét akarjuk fokozni és méltó keretet adni, amikor a hozzá vezető úton „Magyar Kálvári­át" is akarunk létesíteni. Ez az a hazafias terv, amelyhez szíves támogatásukat kérjük. Arra kérjük a mélyen tisztelt elnökséget, hogy szíveskedjék ügyünket magáévá tenni és ha lehetséges, az egyik statiót mintegy 100 pengő költségen maga megépíttetni, ha azt meg nem tehetné, szíveskedjék bennünket adománnyal erkölcsileg támogatni... Céljaink elérésében támogat bennünket a vármegye, a város és a Trianon sújtotta elszegényedett lakosság osztálykülönbség nélkül. Szíves válaszukat várva, hazafias üdvözlettel: Szepesi Bódog a Szepesi Szöv. Saújhelyi Oszt. elnöke Az Okmánytárban találhatók azok a válaszlevelek, melyekben anyagi támogatást biztosítanak az országos és helyi szervek a Kálvá­ria megépítéséhez. Jelentősebb adományok: Fáy István főispán 600 P. értékű szükségmunkát adott, a Társ. Egy. Szöv. egy statió felépítését vállalta, a budapesti Friss Újság a Temesvár statiót vállalta, dr. Gör­gey István országgyűlési képviselő az eperjesi statió építését ajánlotta, melyre 100 P. küldött, gr. Károlyi László Erdőhivatala 100 P., Ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom