Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)
II. rész A szabadságharctól 1950-ig
Mindezek dacára megkérdezésünk nélkül a birtok idegen embernek Erdélyi Mátyás makói lakosnak 6 évre, magyar holdanként 100 kg 76 kilos búzáért bérbe adatott. Méltóságos, mint aki a mezőgazdaság nagy bajában velünk érez, kegyes lesz megengedni, hogy ezen méltánytalanság miatt arra kérjük, miszerint a fent említett szerződést hatálytalanítani kegyeskedjék. Amint méltóztatik tudni, Mád községnek mezőgazdaságilag művelhető területe alig van és a szőlőből jelenleg megélni nem tudunk. Életkérdést jelentett nekünk az egy évi bérlet is és így egy hosszabb bérleti idő nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy nehéz életünket, megélhetésünket biztosítsuk. Őnagysága birtokát 12-en béreltük oly képpen, hogy mi vállaltuk a szerződés feltételeit és a területet megbízható, mintegy 180 kis ember között felosztottuk, tehát e nehéz helyzetben igen sok család megélhetését biztosítottuk. Amennyiben ezen tábla bérleti rendszere bárki által is felülvizsgálva a földtulajdonosnak kárára nem volt, így mi ezen az alapon Méltóságod előtt ismét teljes anyagi felelősséggel vállaljuk, nemcsak a kikötött 100 kg kikötött búza bért, hanem hajlandók vagyunk bárhol található vagyonúnkra bekebelezhető biztosíték mellett a földekért magyar holdanként 102 kg búzabért fizetni olyképpen, mint az Erdélyi Mátyás-féle szerződés, hogy az adókat a bérbeadó viseli. Kérjük tehát annak a megállapítását, hogy garanciaképesek vagyunk-e. Amennyiben állításunk beigazolható, alázattal kérjük Méltóságodat, hogy nehéz helyzetünkben segítségünkre lenni kegyeskedjék. Mád, 1932. augusztus 8. Alázatos szolgái: Kálmán Gábor ok. gazda és 11 bérlőtárs A főispán intézkedésére az ügyet egy bizottság vizsgálta meg és 1933. március 9-én Mádon jegyzőkönyvben rögzítették a határozatot: A kishaszonbérletek kijelölésével megbízott vármegyei gazdasági felügyelőség kiküldötte a község Elöljáróságával, hogy gr. Andrássy Gyuláné haszonbérbe adó és Erdélyi Mátyás haszonbérlők között kötött jogügyletnek a földművelésügyi miniszter kikötéseként 15 százalék szántóterületet a községi elöljáróság közbejöttével kívánja kijelölni. Toplenszky János községi bíró Erdélyi Mátyás társaságában a haszonbérlemény tárgyát képező ingatlant teljes egészében bejárta.