Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

II. rész A szabadságharctól 1950-ig

hetetlenné tegye, s eképpen a hivatalos köröztetésnek gyalog posták általi gyakorlatiatlan, időrabló és mégis költséges rendszerét meg­szüntetve, a közügyek gyorsabb folyásának nyissa meg csatornáját. Akkori kérelmem, ha nem is lett teljesen elutasítva, amennyiben a karbeli fő- és alszolgabíró urak a „Zemplén" erkölcsi támogatására utasíttattak, ami azonban tudnivaló semmi eredményt sem mutatott fel - mégsem nyújtott annyi kis positiv támaszt, mely kezdetben a terhet reám nézve elviselhetőbbé, a közügy és a közönségre nézve pe­dig a vállalatot szükséges, mondhatnám nélkülözhetetlenné tette volna. Ugy de a karbeli tek. megyebizottmány e tárgyú határozata, mely alázatos folyamodványomat érdemleges megbírálás alá sem vé­ve, — tisztán az akkori abnormis helyzet kifolyásául volt tekinthető, mennyiben a megyék átalakulási mozgalmai akkor már első gyürüzetöket vetették, s nem engedtek felszínre jutni oly kérdéseket, melyek a régi rendszer keretében nem ülvén megoldás végett a jövő­nek voltak fenntartandók. Az idő méhe megszülé az új megyei rendszert, mely a törvényha­tóságoknak az önkormányzaton belül szűkebb bár, de szabatosabb körmozgást enged, s ez által alkalmat nyújt oly új szabású intézmé­nyeknek alkotására, melyek mindinkább a közjólét emeltyűivé vál­hatnak. Az uj éra alatt bátor vagyok én is a Tekintetes megyei bizottság­hoz alázattal folyamodni az iránt: méltóztassék az általam szerkesz­tett s kiadásomban megjelenő „Zemplén" hetilapot Zemplén megye hivatalos orgánumául elfogadni: hogy eképpen a hivatalos rendeletek gyors és pontos közlésével, a közügyek lassú menetét meggyorsítva, másrészt közvetve a nép erkölcsi és társadalmi mivelődését elősegít­ve vállalatom a szükséges jó és hasznos kútforrásává váljék. Tiszteletteljes kérelmem meghallgatása esetén kötelezem ma­gamat a melléket „Gömöri lapok" szerint, minden megyei mint fel­sőbb rendelet a megye címerével ellátva, lapom homlokán hozni, nem különben azon megyebizottsági határozatokat is, melyek foganatosí­tás végett a szolgabírák vagy más megyehatósági közegeknek lesznek kiadandók. Tagadhatatlan, tekintetes megyei bizottság: hogy mindezek által nagy felelőséget és terhet veendek magamra, melyek csak úgy lesz­nek elviselhetők, ha a tekintetes megye részéről hathatós támogatás­ban részesülendek, mely egyedül és leginkább a lapnak minden me-

Next

/
Oldalképek
Tartalom