Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

II. rész A szabadságharctól 1950-ig

küzdelmére s a történelem ez időszakra mint százados alkotmányharcnak fénypontjára fog örök időkig hivatkozni. Az alkotmány teljes megsemmisítésére utóbb szervezett gépezet a birodalmi álalkotmányosság keretében kísértetvén beerőszakolni független nemzeti önállóságunkat, amidőn e reménylet is megtört a Nemzet győzhetlen ereje s irányt adó jobbjainak hazafias kitartásán s a politikai légkör tisztulásnak indult, az oszló fellegek közt megtört sugarak tünedezvén elő, ő nyújtotta ismét a legmegnyugtatóbb reményt a megyei köztörvényhatósági életet véve hatalmas védelme alá azon vezércikkekben, melyek az önhatóság fennhangú követelményeinek örök értékű zálogai maradnak. Midőn a munkatér megnyílott ismét, s az országgyűlés összehívatott mint egyik választókerületünk képviselője lett országgyűlési alelnök s a nehéz küzdelmek sikerébe megyénk nagy fia hazánk vezércsillaga lőn. Ez Nagyméltóságod politikai arcképe a múltból, gyönge, de élethű vonásokban. Nagyméltóságod a Király s a nagy Nemzet első tisztviselőjének kötelességérzetével lépett a haza megroncsolt alkotmányos hajójának kormányzatára, melyet a rosszakarat zátonyra kerített, hogy azt erős karjaival lesegítvén, kivigye a tenger síkjára, honnan a jog világító tornyánál a hazaszeretet iránytűjével a biztos révpartra jutáshoz tájékozást nyerhessen. A hajó a zátonyról ki van emelve, de útjában jobbra a tátongó örvény, mely elnyeléssel fenyeget, balról a feltornyosult sziklák, melyek megfigyelésre intenek. A kormányos lángszelleme előtt nem volt titok a helyzet veszélye, de az öntudat határozottsága nem késett felvonni a vitorlákat, hogy a kedvező szél az összes Nemzet érzülete irányában a hajóját átvezesse a biztos középen. A hajó megindult anélkül, hogy törést szenvedett volna, de útjában kísérik a fenyegető elemek is, amaz ilyesztő mély kebelét mutatja, ezek oldalaiktól visszatért hullámokban intik kormányost a rés tartásra. Míg a kormányos csüggedés nélküli előre-tőrtében a nap sugaraiba merészen tekintő sas szemeit hunyorítás nélkül szegzi azon fénypontra, honnan a várakozó nemzet mutató ujja jelzi a révpartot. A hajó már a sík tengeren van, s bár még tova a kikötőtől, de mindinkább közeledik oda, hol a horgony az ősi örökség szilárd talajában fogamzik meg, s magasra emelt zászlóját, mely alatt két évtizeden át nélkülözött királyt szentelt fel, tisztelettel csodálta meg a művelt világ, mert Nagyméltóságod hazafiúi ernyedetlen törekvésének s mélyreható kormányférfiu bölcsességének sikerült a Nemzet és Fejedelem