Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére (Miskolc, 2002)

Miskolc város önkormányzata

Magyar Szocialista Párt (MSZP) 20 fő Fidesz - Magyar Polgári Párt (Fidesz-MPP) 19 fő Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 2 fő Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 1 fő Magyar Igazság és Elet Pártja (MIEP) 1 fő Független Kisgazdapárt (FKGP) 1 fő Munkáspárt 1 fő Miskolci Független Cigány Szövetség 1 fő A megelőző ciklussal ellentétben 1998-ban a városháza Fidesz-MPP frak­ciója nem a korábbi nagykoalíció fenntartásában gondolkodott, hanem ­megnyerve más, l-l képviselőt delegáló pártokat - jóval kisebb létszámú többség birtokában ellenzéki szerepvállalásra kényszerítette a szocialistákat. Ennek megfelelően az alpolgármesteri pozíciókat is a Fidesz-MPP két politi­kusa, Alakszainé Oláh Annamária és Juga György kapta. A miskolci nemze­ti kisebbségek növekvő aktivitása nyomán gyarapodott a megválasztott ki­sebbségi önkormányzatok száma: a görög, roma, szlovák és bolgár önkor­mányzatok mellett a helyi lengyelek és németek is létrehozták saját testüle­teiket. Az 1998-ban bizalmat kapott városvezetés mandátuma az újabb, 2002. október 20-án sorra kerülő önkormányzati választásokon jár le. Miskolc önkormányzatának felépítése és működése Mint fentebb említettük, az önkormányzat legfőbb szerve a városi köz­gyűlés, melynek tagjait, továbbá a várost irányító polgármestert a lakosság választja. A közgyűlést a polgármester hívja össze, és vagy ő, vagy távollété­ben valamely alpolgármester elnököl annak ülésein. A közgyűlés heti rend­szerességgel ülésezik, maga állapítja meg napirendjét. Az ülések nyilváno­sak. Ünnepélyes alkalmakkor sor kerülhet díszközgyűlésre is. Ünnepélyes keretek között szokta a megválasztott önkormányzat megkezdeni és bezárni a négyéves ciklust, de díszközgyűlést tartottak 1996-ban a honfoglalás 1100. évének, 2000-ben a magyar államalapítás 1000. évfordulójának tiszteletére, valamint minden évben Miskolc város napja alkalmából. Ilyenkor szokták rendszerint kitüntetni, továbbá díszpolgárrá avatni a városért különösen jelentős tevékenységet kifejtő, illetve innen származó, országosan ismert személyiségeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom