Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére (Miskolc, 2002)
Miskolc város önkormányzata
ratikus centralizmus" jegyében egységes és oszthatatlan, ami alatt azt értették, hogy a helyi önkormányzati szerveknek lényegében a központi irányítás alá rendelt módon kell megvalósulnia. Az országgyűlés 1950 májusában fogadta el az 1950/1. tc.-et (az ún. tanácstörvényt), és az év végére országos, városi, illetve községi szinten ki is épült a helyi közigazgatás új szervezete. Az 1990-ig sok változáson átment, ám alapvető elemeit tekintve változatlan tanácsrendszer lényege, hogy a helyi közigazgatásnak rendkívül szűkre szabták a döntési jogkörét, mozgásterét, lényegében csak a központi akarat végrehajtásának szerepét szánták neki. (Úgy is fogalmazhatunk, hogy a tanácsoknak sokkal inkább államigazgatási, mint önkormányzati szerepet szántak.) Mindez ráadásul kiegészült a kommunista állampárt (1948-1956 között: Magyar Dolgozók Pártja, 1956-1989 között: Magyar Szocialista Munkáspárt) irányító szerepéről vallott felfogással, vagyis ahogy a fontosabb döntéseket országos szinten már nem az országgyűlés és az annak felelős kormány, hanem a pártközpont hozta, úgy helyi szinten sem a városi (megyei) tanácsok, hanem a városi (megyei) pártbizottságok akarata érvényesült a döntéshozatalban. Már a tanácsrendszer létrejöttét is MDP-párthatározat írta elő, rögzítve például a tanácsokban még a párttagok arányát stb. is. (Az egyébként szintén 1950-ben kialakított Borsod-Abaúj-Zemplén megye illetékes pártbizottsága ezt 60%-ban határozta meg.) Ennél is komolyabb problémát jelentett, hogy a városi tanácsok jog- és hatásköre kezdetben teljesen tisztázatlan volt, nem állhattak rendelkezésükre például az önkormányzati feladatok ellátásához alapvetően szükséges gazdasági eszközök, anyagi lehetőségek. Ezek hiányában nem is lehetett volna valódi önkormányzati funkciót (vagyis a helyi kezdeményezést, aktivitást kifejezésre juttató tevékenységet) ellátni. Emellett a tanácsoknak túl sok energiáját kötötték le az államszocialista rendszer politikai céljainak (például a termelőszövetkezetek szervezésének, üzemi brigádmozgalom, munkaverseny stb. beindításának) megvalósítására, népszerűsítésére fordított erőfeszítések. A lakosság névlegesen továbbra is közvetlenül választhatta az érdekeit a helyi tanácsban képviselő tanácstagot, a választások azonban teljesen formálisak, hiszen igazán tét nélküliek voltak. 1950-1954 között a tanácstagokat csak egy listán választották, ettől kezdve egészen 1985-ig a Hazafias Népfront egy jelöltjére lehetett szavazni. (Nem véletlen, hogy rendszerint 99% körüli eredménnyel „győztek" a jelöltek.) Bár a rendszer keretei között fontos újításnak számított, hogy 1971-ben bevezették a nagyobb vitára lehetőséget adó jelölőgyűlések rendszerét, vagy 1985-ben a kötelező kettős jelölést,