Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére (Miskolc, 2002)

A város jelképei, nevezetes épületei

renciós és sportolási lehetőségeket, kulturális eseményeket ajánlhatunk, s mik azok a „leg"-ek, amelyek jellemzők Miskolcra. A múlt emlékei közül a diósgyőri vár, az ortodox, az avasi református és a „régi-új" Deszkatemplom, a Miskolci Galéria, a megújult színház- és színészmúzeum, a Herman Ottó Múzeum kiállítása és a Magyar Ortodox egyháztörténeti kiállítás, az Újmassai őskohó és a szentléleki pálos kolostor romjai szerepeltek a legfontosabbak között. A híres emlékhelyek, látnivalók közül a Kossuth-szobor, a Déryné- és Kossuth utca görög kereskedőházai, az avasi domboldalon Palóczy, Szemere és Horváth Lajos „emlékegyüttese", az avasi pincék és a kilátó, a lillafüredi pisztrángtelep, a tapolcai termál- és barlangfürdő, a vadaspark, a lillafüredi kisvasút, a lillafüredi Palotaszálló a függőkerttel, a Népkert a Vigadóval és az egyetem építészeti együttese került azok közé a látványosságok közé, amelyeket szívesen megmutatunk, s büszkék vagyunk rájuk. Természeti látnivalóink közül - a felmérés szerint - szívesen kalauzoljuk vendégeinket a tapolcai fürdőhöz és csónakázótóhoz, a lillafüredi vízeséshez, az István-cseppkő- és Anna(Petőfi)-mésztufabarlanghoz, a Szeleta- barlanghoz és a Hámori-tóhoz, a szentléleki „látókövek"-hez, s a Bükki Nemzeti Park területére. Kulturális rendezvényeink közül közismertté vált a Nemzetközi Operafesztivál, a Grafikai Biennale, a Diósgyőri Várjátékok, az Országos Formációs Táncverseny és a nyári színház Tapolcán. A miskolci kocsonya, a 999 csizmadia legendáján, a Bató-histórián túl a köztudatba ivódott a város új szlogenje, „Miskolc a nyitott kapuk városa", amely éppúgy utal történelmi városkapuinkra, mint a kereskedő- és vendéglátó város természetéből következő nyitottságra, s mai értelemben a város centrális szerepköréből következő befogadókészségére. A miskolci közmondások közül országosan ismertté vált a „Pislog, mint a miskolci kocsonya", vagy „Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka". A szólás elterjedésében nemcsak a szájhagyomány, hanem két tárgyi tényező is szerepet játszott. Szendrei János várostörténeti monográfiájában közzétett egy miskolci kiadású képeslapot. A pincei asztal mellett kucsmás atyafi ül, előtte tányér, s abban a jól látható béka. A felszolgáló mellényes, kalapos, pipás borosgazda meglepődésében csaknem kiejti kezéből a borospalackot. Egy másik, szintén Miskolcon, 1912-ben készített rajzról nyomott képeslapon hasonlóan főszereplő az asztalon lévő tányér, cipó és boros flaska. Az asztal mellett meglepődött, szúrt és süveget viselő „vendég" ül, mellette pitykés-mellényes, árvalányhaj-kalapos, kárörvendő, vagy inkább jót derülő polgár, no meg a meglepődésből fejéhez kapó vendéglős. Ezek a képeslapok