A miskolci ortodox templom és sírkertje (Miskolc, 2001)

Az ortodox templom ikonjai és liturgikus tárgyai (Kárpáti László)

dőben." Az emeleti régiókat erősen tagolt fogrovatos, golyvázódó osz­tópárkányok választják el. A függőleges tagolást változatosan kiala­kított korinthoszi fejezetes csavart, illetve füzérdíszes törzsű oszlopok hangsúlyozzák. A középrizalitban volutás gyámok, illetve függöny­motívummal ékesített kicsiny baldachim fokozza a mű ünnepélyes­ségét. Az ikonográfiái program részben következetes, részben pedig enyhén eklektikus, amennyiben az orthodoxiától némileg idegen té­mák és ábrázolások is helyet kapnak. A királyi ajtó fölött a Feltámadás és az Újszövetségi Szentháromság képe látható. Míg ezektől jobbra és balra az egyház nagy ünnepei és néhány kevésbé jelentős újszövetségi epizód képei helyezkednek el. A koronázó párkány fölött a golgotai jelenet kapott helyet, amelyet az apostolok lóhere alakú táblákra fes­tett térdképei öveznek. A lunetta keretén - a diadalív külső és belső felületén medalionokban a próféták képmásai, a záradékban Szent Konstantin és Ilona társapostolok képei sorakoznak. Jankovics Miklós mind mesterembernek, mind művésznek kiváló volt. Nemcsak nagy­vonalú, ugyanakkor hihetetlenül részletgazdag kompozíciói, de a mes­terség minden prózai fogására odafigyelő faragó-, asztalos, márványo­zó és aranyozó munkában jártas mesterember komplex látásmódja jel­lemzi munkáját. Idézzük Nagy Márta képleltárát a képfal ikonográfiái programjá­ról: „A kompozíciók az öt zónás orosz-ukrán ikonosztázion-típus kép­programja nyomán hat zónára - de több mint hat sorra - oszlanak. ALSÓ EGYSÉG. Királyi ajtó. Örömhírvétel. Északi szárny: Isten Anyja, azonos az egrivel, de a komponensek egy székkel és egy kosár­ral kiegészülnek. Déli szárny: Gábriel arkangyal felhőn térdel, jobbjá­val áldást oszt, baljában liliomot tart. Északi diakónusi ajtó: Mihály arkangyal, azonos az egri és a budapesti ábrázolással. Déli diakónusi ajtó: Szent István diakónus, azonos az egrivel, de a hátteret nem vár, hanem hegyek uralják. A diakónusi ajtók fölötti kerek képeken - az egriekhez hasonló - szeráffejek vannak. I. ZÓNA. Alapképsor. Északi oldal. 1. Trónoló Isten Anyja a Gyermekkel. Mária koronával és jogar­ral trónol, ölében a Gyermek, aki koronát visel és ölében tartja a föld­gömböt. A dicsfényekre ezüst votívokat helyeztek. 2. Szent Naum szerzetesi öltözetben, egcitrahilionnal, áldást osztó kézzel áll. A hát­térben hegyek és tenger, valamint egy hajó emberekkel látható. A dicsfényt ezüst votiv díszíti. A jobb alsó sarokban töredékes fölirat van, benne az 1799-es évszámmal. 3. Szent Miklós, azonos az egrivel és a budapestivel. 4. Szent György, hasonló az egrihez. Déli oldal. 1. Krisztus, a nagy Főpap. Krisztus főpapként, fején koronával, áldást

Next

/
Oldalképek
Tartalom