Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

HARMADIK RÉSZ AZ ŐSKŐKOR ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

Szeleta-barlang A Szclcta-kultúra névadó lelőhelye. Alsó-Hámor fölött 345 m tszf. magasságban, tri­ász mészkőben nyílik. Bejárata D-i irányba néz. Hatvan méter hosszúságú, egyszerű alap­rajzú karsztos üreg. Első ásatója, Kadié Ottokár szerint előcsarnokra, fő- és oldalágra tago­lódik. A bejárat előtt jobbra az ásatásokat megelőzően egy szép aláhajló sziklafal, szikla­eresz és egy tágas előtér húzódott. A barlangkitöltésből származó mészkötörmelékct jobb híján itt helyezték el, miután - megszokott gyakorlat szerint - a lejtőn nem eregethették le, a völgyben lévő település miatt. Úttörő őskőkor-kutatóink nagy bosszúságára itt tehát nem dolgozhattak. Annál örömtelibb ez ma, hiszen ezeken a részeken mód nyílhat újabb feltárá­sokra. A tetemes vastagságú üledék még értékes régészeti kincseket rejthet. A Szeletában 1906 novemberében koppant először a csákány a csipkerózsika-álmukat alvó régészeti emlékek és őslénytani maradványok felett. 1906-tól 1913-ig folytak egyhu­zamban a rendszeres feltárások. Ezután csak 1928-ban, 1936-ban, 1947-ben volt kisebb ásatás a barlangban - Hillebrand Jenő, Nemcskéri János, Mottl Mária és Saád Andor veze­tésével. 1966-ban került sor Vértes László, majd 1989-ben és 1999-2001 között a szerző feltárásaira. A barlang előbb a magyarországi Solutréi-kultúra, majd 1953 után - s még inkább az 1960-as évektől - bevezetett új elnevezés szerint a Szeleta-kultúra fő lelőhelye. Az 1999­ben megindult revíziós feldolgozás nyomán kiderült, hogy a barlangban a Szeletain kívül több más középső- és felső-paleolit műveltség emlékei is megtalálható. Ezekről mesélnek a régi ásatási dokumentációk felhasználásával az egykori előkerülé­si helyükre visszaazonosított régészeti leletek. A Szeleta-barlang hatalmas, 12 m vastagságú kitöltését mindmáig Kadié Ottokárt kö­vetve tagoljuk. A 2. réteg az utolsó interglaciális alatt, a 3. pedig az utolsó glaciális elejétől 32 ezer évvel napjaink előttig képződött. A 4-6. rétegek 32 és 22 ezer év között rakódtak le. (Ringer A.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom