Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

HARMADIK RÉSZ AZ ŐSKŐKOR ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

szinte hihetetlen, több tízezer - évig éltek ugyanazon a néhány ezer négyzetkilométernyi területen. A neandervölgyiek zömök, erőteljes testalkatú emberek voltak. Mozgásuk kissé nehézkesebb volt, mint az őket 35 ezer éve felváltó modern emberé, a Homo sapiens sapiens-é. Ez azzal függött össze, hogy nem alakultak még ki náluk a ránk jellemző rugalmas járás anatómiai feltételei, így például a gerincoszlop jellegzetes kettős, S alakú görbülete. A kutatás ma azon a nézeten van, hogy tér- és időérzékelésüknek is jóval fejletlenebbnek kellett lennie, mint a mai emberé. Mindez kapcsolatos lehet a régészeti tényanyagban kétségtelenül tükröződő, s a felső-paleolitikumban már egyáltalán nem tapasztalható „helyhez kötött" életmóddal. Ugyanakkor fejlett, erőteljes izomzatuk folytán akár napi több kilogramm húsmennyiség elfogyasztására is szükségük volt. Mindez pedig ugyancsak intenzív vadászatot tett szükségessé. Mindehhez megint egyetlen - bár nem bükk-vidéki -, de igen szemléletes magyarországi régészeti tény: az érdi középső-paleolit vadásztábor esetében, ahol kis mérete miatt - mindössze 112 m

2 felültről van szó - egyszerre aligha lakott 30-35 főnél nagyobb népesség, lehetőség nyílott a húsfogyasztás részletes vizsgálatára. Az eredmény napi és fejenkénti két-három kilogramm hús! A tábor tavaszra és kora nyárra visszatérő lakói, akik ugyan öt egymás fölötti szintben, de összesen egy-két tucatnyinál nem több alkalommal telepedtek meg egy kis karsztos völgyben, együttesen minimálisan 250-300 ezer kilogramm (!) élőhúst zsákmányoltak. A vadászok pedig minden jel szerint mindössze 30 kmnyi körzetben mozogtak.

98 Ami a Miskolci kaput, a megye őskőkorban leginkább lakott részét illeti, az ősember vadászatához más természetű, de nemkülönben tanulságos adalékokkal szolgál a Sajó és Szinva kavicsteraszaiban talált mamutmaradványok életkor szerinti vizsgálata. Az őslénytan szakembere kezében ugyanis kiderült - mint Északkelet-Magyarországon általában -, hogy az őrlőfogak, állkapcsok és más egyéb vázrészek zömmel fiatal egyedektől származnak. Ez éppen ellentéte a természetes elhalálozás esetén várható aránynak, s minden kétséget kizáróan antropogen, vadászati szelekció eredménye. Az ősemberek is nyilvánvalóan inkább a fiatalabb egyedeket ejtették el, mint a kivénhedt, ehetetlen húsú állatokat. A neandervölgyiek szabad ég alatt, földbe mélyített aljú házakban és barlangokban laktak. Halottaikat szintén barlangokban temették el. Sokoldalú eszközkészítésük, fejlett vadász-gazdálkodásuk, hiedelemviláguk és a képzőművészet felé tett első lépéseik a fejlettebb, felső-paleolit crö-magnoni ember kultúráját előlegezik meg. Bükk, Cserehát, Tokaj-Eperjesi-hegység Az elmúlt években végzett rétegtani-időrendi és őskörnyezettani kutatások eredményeként lényegesen finomodtak ismereteink a felső-pleisztocén idején a ÉszakkeletMagyarországon élt középső- és felső-paleolit régészeti kultúrák kronológiai-paleoökológiai viszonyait illetően éppúgy, mint az ősember vadászatára vonatkozóan. Más esetekben a korábbi ásatási eredmények újszerű, vagy az évtizedek során felhalmozódott kételyek nyomán szükségessé vált revíziója gazdagította ismereteinket az őstörténet e szakaszáról. Gábori-Csánk V. 1968., 223-244. p. Vörös I. 1980., 13-49. p.