Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

MÁSODIK RÉSZ EMBERELŐDÖK ÉS KÖRNYEZETÜK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

felében már nagyon várt „missing link"-nek, a hiányzó láncszemnek, amely összeköthette az ősi emberszabású majmokat a korai emberfélékkel. Az 1920-as évek közepén a Kenyában működő angol misszionárius szülőktől származó Louis S. B. Leakey volt a következő kutató, aki Darwin után szintén Afrikát képzelte el az emberré válás helyszínének. 1925-ben fejezte be egyetemi tanulmányait Cambridgeben és tanárai véleménye ellenére is visszament Afrikába, hogy az elképzelését ott fosszilis leletekkel igazolja. Az erre vonatkozó első bizonyítékot azonban mégsem ő fedezte fel, hanem Raymond Dart, a johannesburgi Witwatersrand Egyetem Anatómiai Tanszékének fiatal tanára, aki a dél-afrikai Taung közelében 1924-ben talált 5-6 éves gyermektől származó, mintegy 3 millió éves koponyát írt le. Leakey az első „saját" korai hominida leletét csak több, mint harminc év múlva, 1959-ben fedezte fel Kelet-Afrikában, a tanzániai Olduvai szakadékvölgyben. A „Taungi-bébi" jellegei erősebben pongid (emberszabású majom-szerű) kifejeződésüek és kora is idősebb, mint a Dubois jávai leleteié. A felfedezése óta eltelt időben Afrikából előkerült hatalmas mennyiségű korai hominida fosszilia pedig egyértelműen bizonyítja Darwin és Leakey igazát, vagyis azt, hogy az emberiség bölcsője valóban Afrika volt. A Praeanthropus-fázis A mai afrikai pongidák (emberszabású majmok: a gorilla és a csimpánzok) és a hominidák őse evolúciójának elválása Afrikában történt 7-5 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti pliocén korban. A ma ismert legidősebb hominida az Ardipithecus ramidus, amelynek a 4,4 millió éves leleteit Kelet-Afrikában (Etiópiában) találták meg 1994-ben. Ez a korai emberféle az újabb vizsgálatok eredményei szerint azonban csak egy mellékágatjelent, amely párhuzamosan alakult ki az ausztralopitekuszokkal. Az Australopithecinae alcsalád ma ismert legidősebb képviselője az 1995-ben szintén Kelet-Afrikában felfedezett 4,2 millió éves Australopithecus anamensis. A pongidákra utaló kis agykoponyája, agytérfogata, nagy arckoponyája és fogai voltak. Ugyanakkor testtartása felegyenesedett volt és kétlábon járt, így egyértelműen a hominidák közé sorolható. A szavannákon és ligetes erdőkben élt és elsősorban gyümölcsökkel táplálkozott. A 4-3 millió évvel ezelőtt élt Australopithecus afarensis első leleteit az 1970-es évek elején fedezték fel Etiópiában. A koponyája szintén „primitiv", vagyis pongid jellegű, de kétlábon járt, s ezt nemcsak alsó végtagjának csontjai, hanem a tanzániai Laetolinál talált megkövesedett lábnyomai is bizonyítják. Arckoponyája nagy és előreugró, agykoponyája kicsi, agytérfogata pedig csak 400-500 cm

3 volt. Jellegei a pongidák és a hominidák közötti átmenetet mutatják, így például a fogai is, amelyek nagyobbak, mit a modern emberé, ugyanakkor kisebbek, mint a mai emberszabású majmoké, s ez különösen vonatkozik a szemfogaira. Bár kétlábon járt, a felső végtagjának a csontjai jóval hoszszabbak voltak, mint az alsó végtagé, s a lábujjainak csontjai is hosszúak és egy kissé görbültek voltak. Ez arra utal, hogy még gyakran tartózkodott a fák ágai között is.

71 Mintegy 3,0-2,5 millió évvel ezelőtt az ausztralopitekuszok két ágra váltak szét, amiben valószínűleg szerepe volt az afrikai éghajlat hidegebbé válásának is, amelynek a következménye az erdők megritkulása és a füves szavannák területének a megnövekedése lett. Ekkor Kelet-Afrikában robusztus, míg Dél-Afrikában robusztus és gracilis csontvázú ausztralopitekuszok is megjelentek. A kelet afrikaiak (Australopithecus aethiopicus és A. boisei) közös jellegei közé tartozik a nagy és lapos arcváz, az oldalra erősen kiálló járomívek, a koponyatetőn hosszában végigfutó tarajszerü kiemelkedés, a nagy állkapocs és a nagy őrlőfogak. Ezekre a jellegekre a nagytömegű, rágásra szolgáló két izomcsoport 71 Relethfùrd, J. H. 1990., 542. p.