Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

maradott is. Csekély biztatást látok szőlőtőkéimen is. De egészben tekintve a fáknak ez a rendkívül dús, zöld lombozatja, a fák között a sűrű, magas fű gyönyörűséggel tölt el engem. Ott sétálgatok. Azzal telik napom nagy része. Minden egyes fát újra meg újra megnézegetek. Mintha mindegyik hálát susogna azért, hogy én itt nekik életet adtam. Az ünnep szombatján kedves ajándékkal lepett meg Lossonczy Jenőné. Tíz darab szép magas törzsű rózsát küldött nekem, s kertésze rögtön el is ültette. így most az én kertecském hosszú sétaösvényét sűrűn szegélyezik a törpe gyümölcsfák és rózsák. Gondolom, a tisztelt úrnőnek az adta az ajándékozásra az ébresztést, hogy elmondottam előtte az Éder Elektől kapott tizenhat darab bokorrózsa történetét. Mivel viszonozzam? - nem tudom. Talán elküldöm A Múzsa búcsúja díszkötetét. Magam vagyok szorgalmas vevője a magam verseinek. Tegnap délelőtt meglepett bennünket Kiss Ferenc sürgönye, melyben tudatja anyósával, Mariska húgommal, hogy Jolánkának fia született. Sietve küldte ezt a kis ajándékot a Szentlélek. Mariska csak az ünnep után készült hozzájok a későbbre várt fontos alkalomból. Gyors kézzel dolgozott nálok az anyatermészet. Egybekelésök csak a múlt évi július hó közepén történt. Szigorúan meg volt tehát tartva a törvényes határidő. Az ünnep nemcsak ájtatosság, nemcsak vendégeskedés, de a körülmények szerint jótékonyság napja is, legalább rám nézve. Apró örömet vagy segítséget nyújtani az arra érdemeseknek vagy arra szorulóknak. Nekem pedig számosan vannak ilyeneim. Csaknem nyolcvan koronára megy az, amibe nekem most a Szentlélek elküldetése került. Örülök, ha itt-ott valami kis jót tehettem általa. Az ünnep szombatján érkeztem ide, délután visszamegyek; de tíz-tizenkét nap múlva ismét kilátogatok. Hívogatnak kertem fái és virágai. 1910. június 8. Rég nem látogattfam] ide, egészen három hét óta nem. Nem is volt különös okom a kijövetelre. Aztán a képviselő választási kortes-mozgalmak lekötötték figyelmemet. Én is szinte a lét és nem lét kérdésének tartottam a mostani próbát. Vagy legalább olyannak, ami az ellenzék győzelmének esetén a „magyarok Istenére", a vak végzetre bízta vagy hárította volna a nemzet sorsának intézését. Reményünk felett sikerült a vállalkozás. Sok szenvedés, butítás, csalatkozás után eszére tért a választók többsége. A kormány nagy többséggel került ki a küzdelemből. A négyszázegynéhány képviselői mandátumból jelenleg kétszáznegyvenöt az övé. Az ellenzék különböző pártjai mindenütt vereséget szenvedtek. Vármegyénkben a nyolc képviselő közül egy a „Kossuth-párti" (Bottlik István Keresztesen), a többi mind „munkapárti". Elbukott Miskolcon az ellenzéki Bizony Ákos is, amit alig hittünk volt, mert az ő egyéniségéhez erősen ragaszkodik részint barátság, részint elvhűség révén a város értelmiségének nagy része és polgárság függetlenjei. Lipcsey Ádám huszonhárom szótöbbséggel győzte le. Hiába! E változásra meg volt érve az ország. Tisza Istvánnak csudálatos fáradozása csak annak magyarázatául szolgált, hogy a gyümölcs valóban megérett, s csak kezünket kell kinyújtani, hogy leszakasszuk. A vesztesek, szokás szerint, ke-