Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Tátraszéplak 1908. augusztus 16. A füredi kirándulásnak eléggé kedvezett az idő. Borús, híves, csendes nap volt, de nem kellemetlen. A nap egy percre se bírt kibújni a felhők közül. Nyugtalan éjszakám volt. A lábaim mégis oly erőre kaptak, amit nem is reméltem tőlök. Füredre az utat oda is, vissza is anélkül tettem, hogy csak egyszer is megpihentem volna útközben. Pedig ez oda is négy kilométer, vissza is négy; s ebéd után két órakor mindjárt visszaindultam. Éppen egy órába telt négy kilométer. S hazaérkezve sem éreztem magamat nagyon kimerültnek. Ráfogom, hogy az itteni háromheti tartózkodás és a gyakori séta adott több erőt. Az asztalnál Darányi mellett foglaltam helyet, aki most „az én tiszteletemre" nem egy, de két butellát tétetett az asztalra az ő dunaörsi saját termésű borából: „saszla - 1901-i" termést. Mint említem, a régiek közül csak Tarkovics, Nagy Ödön, és Szabó Guszti van már ott s két fiatalember. Ott is oszlik már a társaság, de most mégis oly népes volt az étterem, minőnek előbb nem láttam. Bizonyosan csak futóvendégek. Meglátogattam Zsóry Gusztiékat és a két kedves nőt, kik tegnap engem fölkerestek. Átadtam egyiknek a leírott költeményt. Elolvastatta velem az ő fiatalkori s még most is mindig ideáljának - egy ref. papnak - igazán szép, ömlengő, költőileg érzelmes, hosszú levelét. Tartózkodás nélkül beszélt ennek a sok évtized óta mai napig fennálló viszonynak tiszta, eszményi voltáról. Hogy lehetne boldog az ily lélek a reá kényszerült viszonyok korlátai közt? Holnap, holnapután ők is mindnyájan útra kelnek. Tátraszéplak 1908. augusztus 17. Csak tegnap volt alkalmam először gyönyörködni naplemente után a nyugati égalj pompájában. Az éj egészen derült volt. Úgy nézett ki, mint valami teljesen átlátszó üvegből vagy ércből készült boltozat. A láthatár alá hanyatlott nap viszszaverődött sugaraitól valami csudálatos, sárgás, csaknem vörösesre hajló színt kapott félkörben a nap útját jelző ég karimája. A nap felé eső rész elevenebb, úgyszólva sűrűbb szín, a felénk néző oldal finom árnyalatban mindig haloványabb. S ennek a tündériesen színezett boltozatnak szinte közepén egy hosszúdad, hajóforma föllegdarabka lebegett lassan. Egyszer oldódni kezdett, s szétszakadozott éppen, mint a Zeppelin léghajója. A bércek tiszta fejjel, nyugodtan ültek egymás mellett. Egyes szakadékaikban mozgott egy-egy sűrű föllegrongy. Hátuk mögött azonban ott leskelődött az egész nagy, sötét fellegtábor. Mindez együttvéve oly gyönyörű képnek tűnt fel előttem, melynek szemlélésével alig bírtam eltelni. A mai nap is komor, barátságtalan voltában semmiben sem különbözik előzőitől. Felhős, hideg, csepegős. Talán most is úgy tesz, mint már egyszer történt itt velem, hogy hosszú nyomorgás után azon a napon kezdődött a jó idő, mellyen eltávoztam innen, s azután, mint hallottam, kitartott. Az idő szeszélye, mint a nőké, kiszámíthatatlan.