Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

nyem: Arany bölcsője, melyet Kozma Andor olvasott fel, rendkívül kedvező, szinte elragadtatásnak mondható fogadtatásban részesült. A hírlapok nagy elismeréssel írnak róla. Velem soha nem foglalkoztak ennyit. Azt csudálják leginkább, hogy mindez kilencvenkét éves koromban történik velem. Várom a táviratnak szánt gyönyörű egypár sor üdvözletet [...] Bizony én is azt hiszem, amit Arany mondott magáról, hogy a fölhevülésben nagyobb „a hír, mint az érdem", s mához egy esztendőre senki sem beszél, s nem is emlékszik róla. Miskolc 1917. február 23. Alig bírom számba venni és megköszönni az Arany-emlékünnepély alkalmából hozzám érkező üdvözlő, magasztaló, túlbecsülő megkereséseket. Nem gondoltam, hogy költeményem, Arany bölcsője, ilyen meglepő s felemelő hatást érhet el. Nem mondom, hogy jól nem esik, de izgat, nyugtalanít, s ez már nekem nem jól esik. Fölötte gyöngének érzem magamat. Ez a „bölcső" csakugyan utolsó ajándéka lesz az én Múzsámnak. Mostanában igen nyugtalanítnak a családi elszomorító körülmények is. A réges-régóta emésztő betegségben sínylő kedves rokonunk, T. L.-né már hetek óta szinte haldoklik. S azon kívül is mennyi szenvedés, mennyi gyötrődés a szűnni nem akaró, gyilkos háború miatt is! E sorokkal bevégzem ezen jegyzetek folytatását. 1892-ben kezdettem. Meghitt társaim voltak ezek a lapok. Elbeszélgettem velők. Most már nem vagyok képes írni, s amit nagy nehezen, szinte csak tapogatva leírtam, nem bírom elolvasni. Nem bírom a mások írását sem, pedig még mindig sokan keresnek föl leveleikkel. De nem bírom olvasni már a nyomtatást sem. Az anyatermészet minden jó és szép adományától kifosztva így vár bennünket az örökkévalóság. Miskolc, 1917. február 23. L.J. 1917. április 10. Isten veled szentpéteri „üres fészek"! Nem lesz több feljegyzés rólad - papíron. Úgyis két hónap óta nem volt. A folytatás mindig Miskolcon történt. Ott is végképp befejeztem februárban. Vége van az egészségnek. Szemeim végleg megtagadták a szolgálatot. írni alig, olvasgatni semmit sem tudok. Amit az Üres fészekbe 1892 óta jegyeztem, rám nézve el van temetve. E hónap 7-én érkeztem ide. Tegnapelőtt és tegnap itt ültem meg a Húsvétünnepet. Betegségem templomba menni sem engedett. Itt van, itt van... a lemondás. És legyen itt ez utolsó Isten áldjon!