Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)
Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)
nélkül élek, de engem is aggodalommal tölt el e szörnyű idő s bánattal a körültem s közvetlen közelemben élők szenvedése és egymás után elmúlása. Miskolc 1917. február 2. A ma reggeli helyi lapban olvasom a meglepő hírt, hogy Vadnay István sajószentpéteri főszolgabíró meghalt. Mindig egészségesnek tudtam és láttam őt. Hirtelen lephette meg a halál. Régi tisztviselőtársam volt a megyénél, s hogy onnan elkerültem, azóta is mindig ragaszkodott hozzám. Gyakran látogattam őt Szentpéteren. Nem volt éppen ideálja a tisztviselőknek. Egyéni temperamentuma miatt nem bírta megnyerni a közkedvességet, avagy csak a bizodalmat sem. Hivatalos tevékenysége pedig elég hiányt mutatott. Miskolc 1917. február 8. A fentebbi sorokat nem folytathattam a homályos idő miatt: nem láttam a betűket. Pár hét óta elkövetkezett a nagy, havas tél, sokszor eléggé fagyos, de napjában sokszor fénytelen, komor. Ilyenkor aztán az írás, még inkább az olvasás szinte lehetetlen. Ez az utóbbi nekem már mindig az. Ma és tegnap a leggyönyörűbb, napfényes, hideg, szép téli napunk volt és van. Szinte csalogat ki a szabadba, s fölébreszti emlékeimet, mikor én hajdan ily időben a Bükk rengetegében a vadászat örömeit élveztem. Nemrég különös látogatással tisztelt meg egy helybeli hírlap fiatal munkatársa. Nem köszönöm meg a látogatás következményeit. Elmondhatom róla a biztosító- vagy mentőtársasággal, hogy „mindnyájunkat érhet baleset". - Ilyen volt nekem az ő látogatása. Irodalmi viszonyokról és írókról oly dolgokat s oly módon firkált lapjában az én véleményemként, melyeket el nem fogadhatok, s melyekért röstellkednem kell, annyival inkább, mert őmaga egypár fővárosi lapban is közölte. Sok kellemetlenségem van miatta. Az Arany születése ünnepélyére írt versem, Arany bölcsője, számos oldalról nagy elismerésben, szinte bámulatban részesül. Befolyásolja a megítélést nagy életkorom. A „Pesti Naplóban" azt írja róla Hatvány Lajos, hogy a világirodalomban páratlan az, hogy valaki kilencvenkét éves korában lírai verseket írj[on]. Hát bizony, ez a képesség, mint maga a nagy életkor is, sőt egész életem kivételes kegye az isteni gondviselésnek. Ezt a kegyet én, úgyszólván magát az Istent, mindig közvetlen s hálásan éreztem. Miskolc 1917. február 11. A „Kisfaludy Társaság" ma, vasárnap tartja rendes évi közülését, amelyet most főleg Arany János születése századik évfordulója emlékének ünneplésére szentel. Mint hírlik, gyönyörű dolgokat tervez Arany emlékének minél szélesebb körben való terjesztése és hatásossá tétele végett. Most olvassa fel ott Kozma Andor az én költeményemet, az Arany bölcsőjét. Nem tudom, megközelíti-e hatása