Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

dalommal néz a bekövetkező téli napok elé. A megélhetés körülményei a legfélelmesebb fokozódást mutatják. Egyes szükséges élelmiszerek már most is pénzért sem kaphatók. Kormányi és hatósági intézkedések nem bírnak segíteni a háború okozta fojtogató bajokon. A háborús hatalmak országai mindnyájan így nyomorognak. Messze van-e még a végkimerülés? S melyik hatalomnál lép az fel legelőször? Tehát azt fogja legyőzni nem a fegyver, hanem az ínség - az éhség. Pár nappal ezelőtt az az örvendetes esemény történt, hogy Vadászy Pali unokaöcsémet, keresztfiamat, hat év óta honvédszázadost váratlanul, remény felett, soron kívül őrnaggyá léptették elő. Meglepő tény ez, melynek okát és forrását nem tudjuk felfedezni. Ez, úgy mondják, a legnagyobb ritkaságok közé tartozik éppen olyan egyénnél, aki nem is a harcmezőn szolgál, hanem itthon a népfölkelők rendezésénél teljesít fáradságos szolgálatot. Az én öcsémet rendkívüli kövérsége tartja vissza a csatamezőkről. Örülök neki önmagáért is és szüleiért is, akik kevés örömet nyertek eddig jutalmul két fiók érdekében hozott nagy áldozataikért. Napról napra súlyosabbnak érzem szemeim gyöngülését. Igen-igen keveset, alig néhány sort bírok elolvasni. Ilonka húgom esténkint egy-egy óráig a hírlapok szórványos olvasgatásával segít rajtam. Ennyivel is megelégszem. Levius fit patientia, quidquid corrigere nefas! Miskolc 1916. november 20. Tegnapelőtt betöltöttem életem kilencvenegyedik évét. Ujabb ajándéka a gondviselésnek. Eléggé tűrhető testi és lelki állapotban talált a nevezetes évforduló. Azzal jelöltem meg ezt a napot, hogy legújabb költeményemet, Búcsú az öreg szilfától, a „Budapesti Szemle" novemberi füzetéből kinyomattam egyik miskolci napilapban, s elküldöttem rokonaimnak. - Nagyon lecsökkent a száma azoknak, akik születésem napján rólam megemlékeztek. Divatját múlta az ócska ruha. Ma éppen öt éve annak, hogy az a páratlan és feledhetlen irodalmi ünnepély, mellyel a „Kisfaludy Társaság" tüntetett ki engem, lezajlott itt Miskolcon. Annak emlékében gyönyörködnöm egész életemre elegendő. - Beöthy Zsolt most is egy igen kedves távirattal keresett föl engem. Köszönő soraimban hálásan említettem fel az ünnepélyt is. Tegnap a „Kisfaludy Társaságtól" kaptam hivatalos kérelmet, illetve elismerést arról, hogy Kozma Andor[ral[ közölt ígéretemhez képest költeményt fogok írni Arany születésének századik évfordulója emlékére, melyet a társaság jövő évi februárban tartandó díszgyülésén ünnepel. Hiszen erős énbennem a szeretet és a vágyakozás, de az erő, úgy érzem, megfogyatkozott. A szellem kincstára üresedőben van, gépezete napról napra bomladozik. Szinte félek, hogy a kegyeletes ígéret ígéretnek fog maradni. Tegnap óta a sűrű ködök és a lucskos időjárás a szobámhoz köt. De odaköt egy makacs torokbaj is, oly rekedtség, mely bár fájdalommal nem jár, de egy szót, egy hangot sem bírok benne kiejteni.