Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

sen nehéz a gabonaneműek beszerzése itt Miskolcon. A közel vidékről vásárolni tilos. Itt is, de vidéken is a sertéshizlalás szinte lehetetlen. Nincs az arra szükséges és alkalmas táplálék. [... ] Búcsúkölteményt írtam arról az elkorhadt, öreg szilfáról, mely szentpéteri kertemben szomorkodik. Elég ihlettel írtam. Oly régóta látjuk egymást, s most már úgy összeillünk. Sikerültnek érezem a Búcsút. Elküldöm a „Budapesti Szemlének". Most abban is mindig csak háborús versek zengnek, s bizony sokszor igen is gyarlók. Talán nem ártana néha köztök egy-egy szubjektív, elégikus, tiszta, nyugodt hang. Miskolc 1916. szeptember 24. Mily elszomorító körülmények, akármerre nézek! Nem elég e szörnyű háború által bennünket őrlő nyugtalanság és aggodalom, a közvetlen családi bajok is gyötörnek. Most jövök Juciéktól a vasárnapi ebédről. O tegnap délben még a díványon ülve nyögte borzasztó kínjait, gyötrő szívfájdalmát, az azzal járó öldöklő fulladozást. Ma már ágyba döntve kínlódik, s mint mondják, a halállal vívódik. Oh, mily sokat és mióta szenved ez a gyönge szervezetű jóságos teremtés! Nincs földi segítség többé. El kell, örökre el kell tőlünk költöznie. Itt marad nekünk a keserű tudat, hogy ez őrá nézve - szabadulás. És Szentpéter? Ott minden hajlék, melyet eddig szívesen látogattam, egy-egy siralomház. Anyagi és lelki gondok, aggodalmak, félelmek, betegségek, s azok közt egy szinte halálos. Oda sem mehetek már vígasz keresni az itteni szomorúság után. Ott is minden tárgy, még az én kedves kertecském is, búsan tekint reám. Össze kell szedni lelkierőmet, s felül kell emelkednem a földi szenvedések gőzkörén. Bölcsességet, hitet, megnyugovást és reményt kell ellene szegezni a sors csapásainak. Tegnap délben, mint mondják, különös szép tünemény volt látható a derült égboltozaton. Tisztán látszott és fénylett a hold sarlója s mellette egy szépen tündöklő nagy csillag. Készen volt a magyarázat, hogy a törökök nagy győzelmét jelenti, akiknek szimbóluma a félhold. Az ég boltján már tegnap hajnalban szokatlan fénnyel ragyogtak a csillagok. Szinte közelebb látszottak hozzánk. Talán a levegő rendkívüli ritkulása okozza. Miskolc 1916. október 5. Nyugtalanít engem folyvást ez a körültem uralkodó szomorú helyzet: a sors csapása azokon, akik többé-kevésbé közel állanak hozzám, s akiknek szenvedését nem enyhíthetem. Hírül hozzák, hogy Szentpéteren egyik unokahúgom, egy szegény özvegy papné már utolsó perceit éli. Végzetes betegségét nem szüntette meg a költséges budapesti operáció. Paliékat földre sújtotta a váratlan és meg nem érdemelt anyagi romlás. Egyik unokahúgomat gyötrő aggodalomban tartja évek óta szélütött férjének s harcmezőn küzdő fiának sorsa. Még egymagában álló, szegény, özvegy unokahúgom van ott: Mariska, ő is vékony egészséggel. Szentpéteri régi, kegyeletes látogatásom örömei elenyésztek. Nem is igen kívánkozom már oda. Itt Miskolcon is csak folytatódik a szomorúság. A közelálló