Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

1915. augusztus 16. Egyhangú mélázásban, szinte ridegen töltök itt egypár napot. Szinte elmondhatom: „mély hallgatásban torkom elrekedt". A gondolkozás nem ad kijelenteni valót. Kis „fészkem" és kertem légköre nem hatja már úgy szívemet és fejemet, mint régen. A tárgyak, sőt maga az egész természet mintha távolodnának tőlem. De miért emlegessem ezt a természetes közeledést a végcél felé!? Házam külsejét a múltkori tatarozás folytán igen szép, tiszta állapotban találtam. Jólesik végignézni a tisztára meszelt falakon, a szintén mindig igen tiszta udvaron. Mintha a szobában is kellemesebb volna a tartózkodás. Húgaim szokott módon kedveznek vendégszeretetökkel. Annak többnyire fájdalmasan megadom az árát, kivált éjszaka. Éjjeli töprengésem közben különféle gondolatok és emlékek rajzanak előttem. Sok összevisszaság, sok ostobaság: személyek, tárgyak, régi események, rímek hajhászata, verselési ötletek. Ez éjjel is egy ilyennel gyötrődtem, s reggel, amint eszembe jutott, tizenkét sorban leírtam. így kezdődik: Hánytorgatja sok jóakaróm Hogy van egy kis tejbe aprítni valóm. Nem valami dáriusi kincs, De több, mint akinek semmije sincs. Rég tartogatott két tárgyat is hoztam ide, hogy itt majd megszabadulok tőlök, versbe foglalom. Az egyik régi utamban följegyzett vonások az alföldről. A másik Arany szobrának szemlélése összefüggésben a harci eseményekkel. A szobor érez, gondolkozik. Nehezen lesz ezekből valami. Az ihletet, mely egyszer megkapott, aztán elillant, nem lehet visszaidézni. A miskolci feledhetetlen irodalmi ünnepélyen azt mondotta nekem Kozma Andor, hogy ezután már csak akkor írjak, mikor a Múzsa, az ihlet nagyon sürgetni fog. Azóta alig is volt egypár alkalom. Pár nap múlva két kedves régi barátném ünnepli élete új évfordulóját: X.-né augusztus 18-án hetvenedik évébe lép, T.-né augusztus tizenkilencedikén a hetvenötödikbe. Szép életkor mindkettő, különböző tartalommal a különböző helyzet szerint. Jobb és szebb lett volna, ha a magam eszét és temperamentumát adhattam volna nekik. Nyom bennünket a háború aggodalma, az azzal járó szorongató körülmények, a mesés drágaság. 1915. augusztus 17. E pillanatban közli velem Vadászy Pali a sürgönyt Kassáról, mely szerint Dezső beteg kisfiának, az öt éves Józsikának állapota válságosra fordult. Néhány hét óta szenved a gyönyörű gyerek, mint mondják, tífuszban. Remegve kísérik szenvedő, kétséges helyzetét a szülék és nagyszülék. Egy előbb már elvesztett négy éves kisfiú után szívtépő áldozat lenne ez a második. Adna az Isten mindnyájoknak elég lelki erőt a csapás elviselésére, ha csakugyan be fog az következni! Különösen erre biztattam Palit. O mint pap, mint ta-