Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

lőtt kivonultunk a vasúthoz, hogy tizenegy órakor indulni fogunk. Ott azonban nagy meglepetésünkre tudtul adták, hogy katonai intézkedés folytán most nem indul vonat, csak délután. Mit volt mit tenni? Ott állt kívül egyetlen egy fiáker, az szállított ide bennünket pontosan déli tizenkét órára tizennégy koronáért. Tehát minden kilométer egy korona. Ez is a mindig súlyosabb háborús körülmények folytán egy kis áldozat! Kertem szomorú pusztulás képét mutatja. A hernyók úgy tönkretették a gyümölcsfákat, mintha muszka hernyók lettek volna. Hellyel-közzel látok törpefácskáimon egy kis körtetermést. Nagy almafáim is nagyon megsínylették. Egyetlen legnagyobb „Kalvil" almafám csudálatosan épen maradt. Az talán nem ízlett a pusztító féreghadnak. Sok gyümölcsöt látok rajta. A szilva kivétel nélkül tönkrement. Csak legalább a fák maradjanak tovább is épségben, életben! A folyvást tartó rendkívüli szárazság, úgy látszik, országszerte rossz jövővel fenyeget. Még csak az kell szerencsétlen megtámadott hazánknak a perfid, hitszegő Olaszország által nyakunkra zúdított, szemtelen rablótámadáshoz! Ellenünk ég és föld! Hol van az Isten?! 1915. május 25. Tegnap estefelé nagy uzsonnában volt részem, szinte ünnepiesnek mondhatóban. Unnepies azért is, mert az alkalom nem közönséges volt. Vadászy Pali pincéje előtt lakmároztunk, ezen a gyönyörű kilátással bíró hegytetőn, melyről én Jó ám papnak lenni című versemet írtam. Az alkalom a ráspia ünnepélyes megfúrása volt. Tudniillik a tavalyi szüretkor egy hordót teletömtek friss fekete szőlővel, azután befenekelték, s megtölt[ött]ék borral. Azóta állott a hordó tegnapig. Tegnap csapra ütötték, s folyt belőle a sötét, gránit színű, rendkívül ízes ital, mely jobb szüretek után a szőlőnek némi kedves zamatját is megtartja, s ingerlő csípős ízzel bír. Mégsem mondják azt bornak; nem is az, hanem csak ráspia. Számosan voltunk a hosszú asztalnál, úgy láttam, tizennégyen. Egypár kivétellel mindnyájan a család tagja. Bőven volt a sokféle ennivaló. Többen hoztak oda holmi ünnepi maradékot és egyebet magokkal. Természetes, hogy a nagyobb rész mégiscsak Irmától, a háziasszonytól került. Kocsin mentem oda, s azon jöttem vissza hét óra után. Azt hittem, fájdalmasan meg fogom adni az árát a szokatlan dús lakmározásnak, mégis tűrhető éjszakám volt. A tündéri szép táj szemléletében nem gyönyörködhettem. Pedig az lett volna nekem a vendégség nemesebb élvezete. Erős, hűvös szél alkalmatlankodott, s valami finom ködfátyolos levegő fedte a vidéket. A száraz, tikkasztó szél dühöngése ma sem szűnt meg. Régóta kínozza az esőért epedő, szomjú földet. Kertemben gyakran sétálgatok, amit benne még zöldet találok, abban gyönyörködöm. 1915. május 27. Mindjárt indulok vissza Miskolcra öt napi itt időzésem után. Eléggé túrhetőleg telt el az öt nap. Örültem is, aminek örülni lehetett: apróságoknak, csekélyebb tárgyakban is a természetnek. A ma reggel érkezett hírlapban olvasom azt a lélekemelő jelenet leírását, mely a képviselőház tegnapi ülésében az olasz háború megüzente alkalmából végbe-