Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

1915. április 11. Régóta nagyon ritkán esik alkalmam és módom arra, hogy itt a szentpéteri „üres fészekben" jegyezgessek valamit e lapokra. Régebben ez is gyakori mulatsága és szórakozása volt itt mulatásomnak. Gátat vetett a látogatásoknak a nagy életkor terhe s az azzal járó számos gyarlóság, gyöngélkedés. Most negyedik napja vagyok itt. Idecsalogatott a szép, derült, melegre változott tavaszi nap, amely azonban, mióta itt vagyok, nem tartott ki folytonosan. Esős hidegben is volt részünk. Éppen a mai nap is komor, esőre hajlandó, borongós, hideg, szeles. Tegnap óta egészségi állapotom sem kielégítő. Most is, mint ezelőtt mindig, kertecském foglalja el fő figyelmemet és gondoskodásomat. Dús pázsitja kezd már erősen zöldülni. Nagy benne a tisztaság, tele van hintve kékellő illatos ibolyával, melyből friss csokrok díszítik asztalomat. Rendben vannak gyümölcsfáim is. Gyönyörűséggel szemlélem naponkint többször is a gyümölcsfáknak, különösen a körtefáknak gazdagon fakadó, kövér virágrügyeit. Szinte hallgatom növekvésöket. Képzelődöm virágaikról és gyümölcseikről, ami még a messze jövendő titkos kezében van. Mélyen elkomorodva, gyászolva találtam házam gondviselőasszonyát. Egy héttel ezelőtt halt el a férje tüdőgyulladásban, Nahóczky Mihály. Egyszerű szorgalmas, becsületes, szegény napszámosa volt az életnek. Molnár-iparos volt, de ács is. Napszámra dolgozgatott. Feleségével kettecskén tisztességesen éldegéltek házamban 1899. év óta. Most az özvegy tovább itt marad, míg sorsát másképp nem intézi. Itt is olvasgatom a hírlapokat. Egyformán érkeznek a hírek a háborús eseményekről. Egyes részletek szörnyűségei, melyeket az oroszok elkövetnek, hajmeresztők. Köznyugtalanságunk változatlan, sőt talán még fokozódott. Mély aggodalom fog el, ha a végre gondolunk, bármilyen lesz is az a vég. Holnap reggel visszatérek Miskolcra. Csak akkor szándékozom talán egypár hét múlva ismét idelátogatni, mikor a most duzzadó rügyek már virágba borulnak. Az új öröm lesz nekem. Miskolc 1915. április 15. A múlt héten Szentpéteren töltöttem négy napot: április 8-12. Se az időjárás, se az egészségi állapot nem volt nagyon kedvező. Szép, tiszta kertecském fejlődése nyújtott egy kis örömet. Ottlétemben ünnepelte az egyház Vadászy Pali ottani papságának negyvenedik éves fordulóját. A káplán megindító beszédet tartott a templomban a rendkívül népes gyülekezet előtt. Emlékül ezüstkoszorút és díszkötésű képes Bibliát adtunk a lelkésznek. Megérdemelte. Háborítlan békében, hasznos munkásságban, közszeretetben töltötte hívei közt a negyven évet, sőt már előbb ugyanott, mint káplán, négy évet. Én is kívántam neki hosszú, boldog folytatását a szép pályának. Tegnap kedves levélkét kaptam Vladról Ernuszt Kelementől. Melegen gratulál nekem a „Budapesti Szemle" áprilisi füzetében megjelent Zászlótartó című versecskémért. Horváth Lajosnál ismertem őt meg régen. Sajátságos, rokonszenves