Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Oltványi prépost is, szintén öregsége miatt. Mondják, hogy őt már a múlt évben is vezetgetni kellett itt. Nem volt élénk a társaság. Az is egészben öregszik. Kérdeztem, járnak-e még gyakran a Tarajkára? Tarkovics felelte: nem járunk letörtünk. Az ebédlő közönség is, amint láttam, nagyon megfogyatkozott. Általában kevesebb a vendég, mint tavaly. Az étkezést sem találtam különös jónak. Ok azt mondják, csak olyan jó, mint múlt évben. Gyalog mentem minden fáradtság nélkül. Ebéd után négy órakor kocsin jöttem vissza. Akkor már az idő kissé elszomorodott, s csepegős lett. A miskolci „Takarékpénztártól" tegnap értesítést kaptam, s aláírás végett jegyzőkönyvet. A félévi üzlet eredménye nagyon kedvezőnek mutatkozik. Szinte százezerét meghalad, sőt 150 ezer koronára megy a tiszta nyereség. A Farkas-féle nagy sikkasztás sem okozott az intézet iránt valami nagy bizalmatlanságot. Alig volt érezhető. Az utóbbi napok már normális helyzetet mutatnak. Levelet írtam, s visszaküldtem a visszaküldendőket. Szeretem magamat az isteni gondviselés kegyeltjének tartani. Nagyban és kicsinyben az ő kezére ismerek magam körül. Még olyat is hiszek, hogy mikor itt egyheti folytonos eső után az én ideérkezésemmel azonnal jó idő lett, s azóta folyvást így tart, akkor az időjárás intézője főleg énreám gondolt. Tegnap délután, séta közben elhagytam egy ülőpadon Döring Britischer Balladenscherz szép könyvét, melyet nekem régen Kazinczy Gábor a neve beírásával ajándékozott. Már messze haladtam ülőhelyemtől a sétaúton, midőn port csapott szemembe a szél, s valami súgta, hogy visszatérjek. Visszatérőben a zsebemhez kapok, s erre a szép könyv odavan belőle. Gyors léptekkel haladtam elhagyott ülőpadomhoz, aggódva, hogy könyvemet azóta vagy az úton, vagy a lócán megtalálta s elvitte valaki. Nem vitte el. Ott volt. Megtaláltam. Vajon ki igazgatta azt a port és azt az érzést, mely arra intett, hogy visszatérjek? Hogy megtaláljam, amit már elveszettnek gondoltam? Lassankint beletörődöm az itt időzésbe. Eleinte rendkívül unalmas, szinte tűrhetetlen volt. Most sem annyira a társaság vagy a környezet szól kedélyemhez valamennyire élénkítőleg, mint inkább a természet, s az, hogy magamra erőltetem az itt mulatást, mintha rendelt orvosság volna. Tátraszéplak 1908. július 31. Már ma szomorkásabb nappal végződik július hónap. Éjjel valami kis eső esett. A felhők még most is, délután kavarognak, nyugtalankodnak felettünk, s minden pillanatban esővel fenyegetnek. Különben már szinte óhajtandó volt itt a poros szekérút és sétautaknak egy kis megöntözése. Délelőtt, ígéretemhez képest, levelet írtam Horváth Lajosnak az itteni körülményekről; főleg azokat, miket tegnap ezen lapokra feljegyeztem. Érdekli a füredi társaság mulatása, melynek ő hosszú éveken át részese volt, s most már pár év óta nem engedi idejövetelét nagy életkorával együtt járó gyöngesége.