Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

sén, s akkor az ő kedves családi körükben is tölthessek néhány kellemes órát. Az ápolónő tart engemet örökké zsinóron. Nélküle ki sem húzhatom lábamat a szobából. Vele menni pedig távolra és több időre - nagy kolonc. Hiába kínálgatom magamnak éjjel-nappal formába öntésre azt az egypár tárgyat, melyet evégett régóta eszemben tartogatok. Csökönyös lett a Múzsa. Megfeneklett a vitorlás hajó, nem akar mozdulni. Szellemi foglalkozásomat, rendetlen olvasgatásomat nem mondhatom egyébnek kérődzésnél. Gyakran kísért, de ez is csak futólag, a lét és nemlét kérdése. Azoknak a személyeknek, tárgyakfnak] és eseményeknek, melyeket a hosszú földi pályámon átéltem, egész serege rajzik körültem az emlékezet tükörében. Nehéz a tudat, hogy mindez már csak az emlékezeté. De hálásan gondolok rá, hogy én annak az eltűnt szép világnak örvendező s minden kis örömet élvezni tudó részese lehettem. Lenyugvó napom is rózsafelhők közt vesz búcsút a láthatártól. Miskolc 1913. március 2. Csak nem akarja engedni a sors, hogy a szentpéteri „üres fészek" a nevének megfelelve Szentpéteren melegítse a maga elvénült madarát. Itt kell ülnöm mindaddig, míg a tavaszi meleg napok felbátorítnak innen a kirepülésre, s amott szemlélhetem gyümölcsfáim ébredezését a téli álomból. Szegény, szerencsétlen Csernák Pista öcsémet nagybátyja, doktor Derczeny Imre tegnapelőtt kísérte Budapestről, a „Batizfalvi" drága szanatóriumból Kolozsvárra, az ottani állami kórházi idegbetegek klinikájára. Úgy hírlették, hogy az ottani elhelyezkedése minden tekintetben előnyösebb. Amott nem bírta volna ő folytonosan elviselni a rendkívüli drágaságot. Kolozsvárt felvétele nagy pártfogás után sikerült. Közbenjárt érette Tisza István is, én is. Pedig minden hiába! O már gyógyíthatatlan lelki elborulásában a lassú vagy, lehet, a gyors enyészeté. - Itt beteg nagynénje és húga nem bírják fékezni utána fakadó nagy siralmokat, kesergésöket. Vigasztalásom, kérésem, tanácsom sikeretlen marad. Kivált az a gyönge, halálos betegségben szenvedő asszonyka emészti magát. Sohase fogy ki szeméből a könny. Siratja a maga sorsát, egész életét, melyben elborult lelke semmi örvendetest nem talál. Pedig bizony igazságtalan, mikor így ítél, s amikor így elfordul szenvedése alatt magától az Istentől is. „Az Újság" tegnapelőtti száma közli s az itteni miskolci egyik lap, „A Reggel" is felveszi azt a levelemet, melyben a budapesti kir. tudományegyetem bölcsészettudományi karának megköszöntem a díszdoktori gyönyörű oklevelet. Azért adtae közre a bölcsészeti kar dékánja, mert szerette, vagy csak azért, hogy az ügy ilyetén elintézése láttassék? Nem tudom. Lázban van az ország. Legalább egy része. A dühében elvakult ellenzék önkéntes száműzetésében a legundokabb fegyverekkel küzd a kormány és a parlament ellen. Pár nap múlva lesz a választási törvényjavaslat tárgyalása. Akkor ki fog törni a munkások tömegsztrájkja. így kovácsoljuk nyakunkra az igát önmagunk. Nem is méltó a szabadságra oly nemzet, mely azzal okosan élni nem tud. Erőszak ellen erőszak! S készen van az abszolutizmus.