Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Azt hittem, hogy néhány nyugodt, kellemes napot fogok itt tölthetni. Már vágyakoztam kis „fészkem" után, melyből április 25-én, tehát éppen egy hónappal ezelőtt szálltam ki utoljára. De a kellemetlen időjárás miatt rövidre kell szabnom az itt mulatást. Eső, sár, híves. Kertemben nem sétálhatok. Egyedüli gyönyörűségem az a három nagy gesztenyefa, mely kertem bejáratánál egymás mellett díszlik, s rakva van gyönyörű, piros virággal. Különben az egész tenyészet fejlődése nagyon hátramaradt. Holnapután reggel visszatérek Miskolcra. Miskolc 1912. június 16. Régóta érzem magamon a vizelet kínzó nehézkességét. De csak tűrtem, küzdöttem, s orvoshoz nem folyamodtam. Végre mégsem kerülhettem el. Június 3. óta már orvosi kezelés alatt vagyok, s nem mondhatom, hogy szenvedés nélkül. A kétheti kezelés alig hozott valami javulást. Bizonyos zavart idézett elő egész idegrendszeremben. Gondolkozóba is ejtett, hogy nálam ez az első megtámadása a régóta koptatott, egészséges gépezetnek. Majd elkövetkeznek lassankint a többiek is, amelyek csak úgy együtt járnak az öregkorral, mint az orvos állítása szerint a prosztata. Kedélyem, tevékenységem, élénkségem is megcsökkent azóta. Étvágyam hanyatlott. Lábaim gyöngesége pedig erősen fokozódott. Alig bírok járni. Hamar elfáradok. Mindez együttvéve okozza, hogy sokról le kell mondanom, amit még nemrég élveztem, szerettem. Csaknem az egész napot szobában töltöm. Június 13-án kilátogattam Szentpéterre. Pünkösd óta nem voltam ott. Igen óhajtottam már látni kis „fészkemet". Bizony nem sok gyönyörűség várt reám a kertecskében. Alig mutatkozik a fákon itt-ott egy-egy szem gyümölcs. Sok egészen üres. A törpefák pedig a közel ültetés miatt most már sűrű lombozattal úgy együvé borultak, hogy felemelt fővel alig járhatni közöttök. Nem tudom, mit kell velők csinálni. Rózsáim dús virágzásában gyönyörködtem leginkább, vagy csupán. Teljes pompában fejlődtek még az elvénülő törzsek is. Ebédre mentem, uzsonnakor visszajöttem. Ezt is az orvosi kezelés miatt kellett így tennem. Mily korlátozások következnek még jövőre! Nemrég ismét új megtiszteltetésben részesültem. Az „Országos Református Tanáregyesület" tiszteletbeli tagjának választott. Egyéb munkásságom mellett régi tanári foglalkozásomra emlékeztek. Dóczi Imre elnökhöz írott levelemben mondottam érte hálás köszönetet. Említem, hogy én nem hasonlítok ahhoz a fösvény öreghez, kiről Cicero így írt: „potest esse enim absurdius, quam quominus via restât, eo plus viatici quaerit". Nekem is rövid már az utam, sok az útravalóm: de ezt nem kerestem, a közönség önkéntes jósága és elismerése nyújtotta. Miskolc 1912. június 23. Holnap három hete lesz már, mióta orvosi kezelés alatt vagyok. Napjában kétszer veszik el tőlem a vizeletet katéterrel. A helyzet nem akar javulni. Magától