Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Tegnap leszedtem csaknem teljesen a „csíkos Vilmos" körtét bizony nem egészen éretten. De folyvást hullott; féltem, hogy egy se marad meg a fáján. Inkább megelőztem. Talán néhány nap múlva így is élvezhető lesz. - így tettem itt a kert elején levő törpefán a téli angol „Parmen" almával is. - A nagy-nagy gyümölcsösben az almafákon alig látni már néhány darabot. Úgy látom, egytől egyig le fog hullani. Meglepett két nagy ringlót fám maradék gyümölcse, amit ma lemezgereltünk: egyik fejér, a másik piros. Soha pompásabb gyümölcsöt! Nagyok, mint egy-egy tyúktojás. Gyönyörű hamvas színesek. Édes, ízes, zamatos. Ránézni is, enni is élvezet... Amint nézem, körtém egypár fán rendkívül sok megmaradt. Szinte az ágát töri. Törpefáim némelyike is örvendeztet. Holnap reggel búcsút veszek innen. 1910. szeptember 2. Szegény Benedikty Zsuzsika unokahúgomat, Takaró Lászlóné hejőpapii tanítónőt csakugyan a halál váltotta meg hosszas, végzetes, gyógyíthatatlan betegségétől f. évi augusztus 29-én. Nem mondhatni, hogy valami kellemesen folyt élettől vált meg negyvenkilenc éves korában. A családi élet kevés örömet nyújtott az ő számára. Temetése aug. 31-én történt. Segítségemmel, amint lehetett, haláláig, sőt halála után is járultam. Még egy gyászesetet jegyzek itt. Tátrai időzésem alatt több év óta rokonszenves baráti érintkezésem volt Szabó Guszti nyug. kúriai tanácselnökkel. Augusztus 14-én búcsúztam tőle O-Tátrafüreden. Arra kért akkor, hogy írjam le neki emlékül A fecskék című versemet, s aug. 22. után bármely napon küldjem el neki Ragályra. Augusztus 20-án le is írtam, hogy másnap levéllel el fogom küldeni. Akkor este olvasom a miskolci hírlapban, hogy Szabó Ágoston Ragályon aug. 25-én hetvenkilenc éves korában meghalt. - Nagyon meglepett és meghatott a gyászeset. Mindig mondom, hogy az öreg ember, bármily egészségesnek és életvidámnak látszik, vékony jégen jár, mely igen könnyen betörik alatta. Ma innen Jeszenszky Ferencnek írtam Kostyán Liptó megyei községbe. Rokonszenves levéllel keresett föl már két ízben. Annak emléke köt bennünket öszsze, hogy [együtt] voltunk jogászok Kézsmárkon 1846/47-ben Hunfalvy Pál nagy érdemű, fényes emlékű tanárunk vezetése alatt. Esőzések, szélvészek, eredeti romlottság tönkretették idei gyümölcstermésemet, főleg az almát. Csaknem teljesen lehullott; a bőralma egészen. A körte is ugyancsak. A húgom zsákszámra hordta. Nagymennyiségű rothadt a patakba került. Ma, ami még a fán megmaradt, leszedettem. Egypár fán még a jövőre, jövő hétre hagytam. Télre elállani, tudom, az sem fog, amit a padra felrakattam. Néhány törpe körtefám első termésében van még egy kis örömem. Egészben véve az idei gyümölcstermés bizony megcsalt. - Részesítem a rokonokat. 1910. szeptember 11. Tegnap délre csupán a kertem miatt jöttem ide. Most már a még a múltkor fennhagyott almát a nagy fákról mind leszedettem, egyedül a nagy, terebélyes