Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

jártam-keltem, mely az uradalom központja, s nyolc-kilencszáz lakója van: iskolával, irodával, vezető és intéző tisztekkel, s azok igen csinos uradalmi lakásaikkal. A tiszturakat meglátogattam, s tőlök nyertem felvilágosítást egyben-másban. Egy tanyát most is Szendrey-majornak hívnak itt. Sok ideig volt ő vezetője a gróf Károlyiak uradalmának, utóbb Petőfi és Gyulai apósa, kit, mint nyugalmazottat, igen gyakran látogattam Budapesten vele együtt lakván családostul Gyulai is. Tálélte a kilencven évet. Temetésén is jelen voltam. Az alföld szépségében csak a vasútról gyönyörködhettem futólagos pillantásokban, midőn oda- és visszautaztam. Miről énekelhet a költő meghatóbban s magasztosabban: a végtelennek látszó pusztáról-e, vagy a zöld hegyekről? - az a költő teremtő képzeletétől függ. A végtelen róna, mondják, a szabadság képe. De Teli Vilmos ezt a képet Schweitz hegyei közt látta. Bizony megviselt egy kissé a hosszú utazás. Tavaly még, midőn Furtára ellátogattam, nem éreztem ezt ennyire, sőt alig éreztem. így a vége felé egy esztendő is nagy különbség az erők csökkenésében. Vágyakoztam ide. Pedig alig van miért. Most főleg mégis azért, hogy látogatásomról referáljak. A kertben a hernyó ette fák lombjai kezdenek lassankint sarjadozni. A megmaradt néhány rózsatő szépen virít. Asztalomra tett a kertgondozóm néhány szálat vigasztalásul. Egyébiránt a házi hasznos ültetvények: kukorica, krumpli, bab, répa stb. dúsan növekszenek. Szőlővesszőimen is mindinkább látszik a szép termés. De az élelmiszerekről, a gabonafélékről nem sok jót hallok. Az alföldön is, amerre jártam, silánynak láttam a vetéseket. A jövő hónap 13-án szándékozom ismét Tátraszéplakra. Nem megyek gyógyulni. Elég nekem, ha négy hétig szívom ott az üdítő illatú fenyves levegőt, s az itthoni szokott körülményekből kibontakozva elvonultan meditálhatok és babrálgathatok. Ez már a nyolcadik évi látogatásom ott. Minden látogatás meghozza a maga gyümölcsét. S vonz az az emlékezés is, hogy egykori betegségemből ott találtam csak tartósan gyors és állandó üdülést. 1907. június 29. Egy rosszul, szinte kínosan töltött éjszaka után tehetetlen s gondolat nélküli állapotban vagyok. Erőszakolni kell magamat arra is, hogy e sorokat leírjam. És ezt a testi és lelki zsibbadtságot nyomasztóbbá teszi a tenni akarás nyugtalanító érzése. De a kórós állapot inkább álomra, mint tevékenységre hajt. Ilyenkor kellene megmutatni, hogy a lélek valóban uralkodik a test felett, s az erőtlenségnek erővé kell emelkednie, ha a lélek akarja. Efféle megbénulásnak azonban forrása nemcsak egy rosszul töltött éjszaka, hanem a késő vénség is, mely unalommal terjeng a megfogyatkozott erők felett. Bár nincs különösen miért, de mégis gyakran kívánkozom ide. A múlt emlékei vonzanak-e, vagy a magam által itt alkotott apróságok? Magam sem tudom. Azok a zivataros, mennydörgős, záporos napok, melyek legközelebb vidékünkön is uralkodtak, úgy látszik, elmúltak, legalább szünetelnek. Néhány nap óta, a nyári napfordulattal, napfényes száraz, meleg hőség uralkodik. Hiszen idestova a negyven nap is eltelik, melyet esős Medárd után esősnek tart a néphit. A kövér,