Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

január és február hóban. Ily szigorú, havas, kemény, fagyos, tartós télre alig emlékezem. Igen sokszor 14-16 fok Réaum. hideget mutatott a hőmérő. Országszerte ilyen idő uralkodott. Kínlódtak az emberek, kínlódtunk a fa és kőszén nagy hiánya miatt. Kétannyi tüzelőre volt szükségünk, mint máskor rendes időjárás mellett. Elkényszeredtek a vadak is e rendkívüli télben. Nem volt mivel táplálkozniuk. Elsoványodtak. Szarvasok, őzek, nyulak, madarak el is hulltak az éhség miatt. A foglyok csapatostól bújtak össze az országutakon s azok közelében. Olykor kézzel is meg lehetett fogni. A nyulak még a házi kertekbe is belátogattak éjjelenkint, s elrágták ott a gyümölcsfák elrágható héját. E részben is kivált a szőlőhegyeken tettek nagy károkat. Az én kertemben is megtörtént. Egy tolvajkölyök, akit tetten értek, kitört egy deszkát a kerítésből, hogy szabad utat nyisson a nyulaknak, melyekre ő a kertekben éjjel és hajnalonkint leselkedett. A nagy hó miatt még nem vizsgálhatom meg a kárt, melyet, mint hallom, kivált a törpefákon ejtett a nyúl. Feljegyzést érdemel az is, hogy január vége felé az arnóti körvadászat, melyen részt vettem, mondhatni egészen eredménytelen volt. Térdig érő hóvilágot gázoltunk üres körökben. Közölünk legtöbben (harminchatan voltunk) hírét sem látták a nyúlnak. Én egy fürge egérke futkárofzájsában gyönyörködtem, mely vígan szaladgált előttem a szironyos hó tetején. Már régóta vágyódtam ide a napsugáros kis „fészkembe". A miskolci téli tartózkodás folytonos egyformasága ránehezült a kedélyemre, mint valami unalmas köd. De a kegyetlen idő mindeddig nem bátorított a látogatásra. Most néhány nap óta érezteti már leheletét a közelgő tavasz. A roppant hótömegek észrevehetőleg meglohadtak. De azért az árvizektől még mindig félhetünk. A mai nap itt ismét nagy hóeséssel köszöntött be. Tíz óra tájban megszűnt, s most tizenkét óra tájban melegen süt az olvasztó verőfény 4 fok meleg mellett. Rest vagyok az írásra, pedig nem vagyok gondolkodás nélkül. Vannak eszméim, gondolataim, érzéseim, de mikor le akarom írni, makacsul megtagadják magokat, s leírott szavakba ömleni nem akarnak. Ennek tulajdonítható az is, hogy amit mégis magamon erőt véve papírra akarok vetni, valami ösztön rám nehezedik, hogy csak röviden tegyem, s szabaduljak minél előbb. Ez a nyitja számos költeményem rövidre történt szabásának is. Ilyen természettel valóban nem lehet az ember könyvíró. Ebben az új évben nem is írtam én egyebet, mint egy költeményt A pátriárka cím alatt Kun Bertalan püspök kilencvenedik évfordulója alkalmából, bírálatot és ismertetést Tompa Mihály élete és műveiről (írta Lengyel Miklós), melyet tegnap küldtem el Gyulainak, aki egy idő óta feltűnőleg nem gondol velem, mintha sose ismert volna. Van-e valami más oka, vagy csak a magával is jól tehetlen öregség? Nem tudom. Ha magamat vizsgálom, én ilyen nem tudnék lenni. De e részben, Isten jóvoltából, nem is hasonlíthatom én magamat másokhoz. 1907. március 4. E pillanatban kapom itt a hírt, hogy Kaffka Ignác nyug. kir. táblabíró, régi jó barátom tegnapra virradóra meghalt Miskolcon, s temetése ma délután három órakor lesz. Hosszú kínos betegség után jutott a végnyugalomra. Nálam talán egy