Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

egyet-egyet kihúzva éneklés közben nyújtanak egyik-másik hallgatónak egypár fillérért. Az asszony vékony hangja elég kellemes; a férfié, aki magas, fekete, sovány, fogatlan ember, rikácsoló kellemetlen; tátogó szája a füléig ér. A hallgatók némelyike könnyezik, némelyike hallgatagon bámul, némelyike erősen kacag. Az üzlet igen élénk. A históriás lapokat kapva kapják, melyek legtöbbje tartalmilag és formailag csupa ízetlenség. Eszembe jut, hogy hajdan Tompánk apja is foglalkozott ezzel az üzlettel, de ő nem énekelt mellette. Látom ezt a ponyvairodalmi kereskedést Miskolcon most is, nemcsak országos, de heti vásárok alkalmával is. 1906. szeptember 29. Nyugtalankodtam a nagy hideg miatt, mely tegnapra virradóra Miskolcon oly erős volt, hogy jéggé fagylalta a künt hagyott vizet, letiporta a virágokat, s vastag dérrel vonta be hegyeinket, mezeinket. Kijöttem ide tegnap, hogy rendkívül szépen és dúsan termett szőlőlugasomat megnézzem, s ai érett fürtöket már ma leszedjem. A tolvaj korábban gondoskodott a szüretről, mint én. Az éjjel a legnagyobb részét elvitte különösen azon gyönyörű sok piros gyöngyszőlőnek, mely a lugassor vége felé szinte meglepő gazdagon kínálkozott szemem előtt még tegnap délután. De elpusztított egyéb fajtából is sokat. Úgyhogy nekem az egész termésnek mintegy fele maradt. A szebb rész a tolvajé. Olyan a terület helyzete, hogy a mezítláb kalózolt zsiványt se nyomozni, se gyanúsítani nem lehet. Ami még maradt, az érett fürtöket ma letakarítom. De az idő arra sem igen alkalmas. Ma reggel sűrű köddel köszöntött be 3-4 foknyi meleg mellett. A növényzet, falevél, a szőlőnek a fagyos hideg által összezsugorított levelei s magok a szőlőfürtök is csupa lucsok. Egypár fácskámon a múltkor még otthagytam a körtét. Tegnap azt is leszedtem. Szinte azt mondhatom általában, hogy kertem körül csaknem több örömet nyújt nekem a munka és a remény, mint az eredmény. Ezt sokszor meghiúsítja az idő és az emberek gonoszsága, ám ahhoz nem férhet semmi, az egészen az enyém. 1906. október 8. Ma délután temettük Lossonczy Albinét - Szekrényesy Árpádnét, Lossonczy Jenő testvérhúgát. Ötvenhat éves korában hunyt el Borsodon. Gyermektelen volt. Családi életét, mintegy harminc évet, folytonos betegséggel töltötte. Evek óta teher volt már neki az élet, terhére környezetének is. Úgy hallom, vagyonát férjére hagyta. Nem tudom, örök tulajdonjoggal-e, vagy csak haláláig? Bőven megérdemli. - Tréfája a sorsnak, hogy a templomban, honnan a temetés történt, egy órával előbb menyegzői esketés volt. Mintha a természet szemönk előtt akarna mindjárt gondoskodni a háztartásában megürült hely betöltéséről. Nemcsak a temetési gyászban való részvét hozott ki, de Vadászy Paliék szüretje is napfényes, szinte túlságos meleg időben. A szüreti ebéd után lejöttem a hegyről a temetésre, mely délután három órakor történt. Azután már vissza se mentem a szüreti vendégekhez. Fáradt voltam. Holnap majd folytatni fogom. Tegnap Miskolcon a Juciék szüreti vendége voltam. A termés mindenütt igen kevés s nemigen jó.