Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

kezdett mutatkozni reggeliben, de később jobbra változott, kiderült, csak éppen a szél maradt meg egészen estig. Általában ez a hely, köztapasztalás szerint, sokkal szelesebb, mint a Tátrafüredek. Azokat jobban védik a környező bércek. Széplak tárva áll kelet, dél és némileg nyugat felé is. Ma azt vettem észre, hogy a bérceken a hó tetemesen megfogyott. Egyes vágányokban az oldalakon már alig van. Az eső, a nap és a szél erősen elolvasztotta. Levelet kaptam H. Lajostól és Emmi húgomtól. Jólesett legalább így beszélni velők. Mikor távol vagyunk, így jelennek meg előttünk azok, akikre a távolból szeretettel gondolunk. Nem sétáltam át a tátrafüredi ebédre. Pedig megígértem a társaságnak. Az idő sem nagyon kedvezett, a kedvem se izgatott. Hogy Lajos ott nincs, nem vágyakozom közéjök úgy, mint tavaly. Most itt a megjavult vendéglői ellátás sem teszi azt igen kívánatossá. Bürger költeményeit vagy inkább életrajzát olvasgattam ma. Üldözte a sors. Nyomorban élt és halt negyvenhat éves korában: 1747-1794. június 8. Három felesége volt. A harmadik neje, egy tüzes, barna, fiatal sváb leány végleg pokollá tette életét. Nem volt a költő korához illő. Szilaj, kicsapongó, feslett életű lett. Tanulhatott volna belőle a mi Jókaink... Tátraszéplak 1906. július 23. Tegnap az a szomorú hír érkezett O-Tátrafüredről, hogy ott tegnap előtt reggel Görgey Márton miskolci derék, érdemes polgárt halva találták ágyában. Régóta látogatója volt Tátrafürednek. Hat hetet mindig kitöltött itt. Asztmában szenvedett. Tavaly azt mondta nekem, hogy a Tátra tartja benne az életet. S íme, ez életfenntartó hely kebelén lepte őt meg a halál. Reggel a gyönyörű időben sétálgattam s olvasgattam a tegnapi lapokat. Egy emlékezetes levélkét hordtam régóta magammal. A harsogó patak partján ülve újra elolvastam, aztán apró darabokra tépve a gyorsan lesiető hullámokba szórtam, hogy vigyék, ha vihetik, a feledés tengere felé. De az a tenger csak szívünkben foghat helyet, oda pedig a patak hullámai el nem érnek. Tátraszéplak 1906. július 24. Időnk folyvást kitart. Az ég kedvez nekem, a többi itt levőknek is, de én magamnak tulajdonítom a kedvezést, s hálát adok érte az Istennek. Igaz, hogy kivált este, reggel többnyire hideg a levegő, s az őszi ruha le nem kívánkozik rólunk: de, mondják, éppen ez az egészséges tátrai levegő. Éjszakai gyötrődésem miatt szűkre szabtam vacsoráimat: egy pohár meleg tej s hozzá néha egypár híg tojás hat-hét óra közt. Úgyhogy mikor a társaság vacsorál, én egyedül, háborítlanul sétálgatok az erdőben. Ez is egy nyereség. Ma bevégeztem azt a rövid bírálati ismertetést, melyet Farkas Imre Csipkefátyol című verseskönyvéről kellett írnom a „Bp.-i Szemle" számára. Lassan ment, mert kedvetlenül. De mégis örültem, hogy ezzel legalább valamit lendíthettem.