Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

törpefákéi, sárgulni kezdenek, a fonyorodottakban hernyófészkek vannak, melyekben csak úgy hemzsegnek az apró hernyók. Mi lesz ebből? Ha a törpefákról le bírnánk is fosztani az ily beteg, veszélyes leveleket, mit csináljunk a magas törzsűekkel? Ezenkívül a körtefák levelein sűrű fekete pettyek ütik ki magokat, melyek szintén valami betegség nyilvános jelei. Törpe almafáim a tavalyi túlságos lecsonkolás miatt most vesszőre túlságos buján hajtottak. Felszökkentek a magasba, s rendkívül sűrűk lettek. Mit csináljak vélek? Hol találok ahhoz értő, megbízható segítséget? Egyedül szőlőtőkéim vannak eddig soha nem tapasztalt szép rendben, dús terméssel. Eszembe jut, hogy tavaly nyárban ilyen tájon vagy valamivel korábban Gyulai Pali vendégem volt. Most már őt is visszatartja a kirándulástól a nagy testi gyöngeség. Akkor meglátogattuk báró Radvánszky Bélát is Sajókazán. S mily szívesen fogadtak ott bennünket! Azóta ott is minden megváltozott! Béla nyugodni tért őseihez, a család feje fölött pedig az egész birtok-állapot összeomlott. Az omladék mellett minden oldalon a legkülönbözőbb hitelezők állnak követelésükkel. Mindnyájunkra nézve meglepő, szinte megdöbbentő volt ez a gyors összeroskadás, s mélyen elszomorító egy ily régi úri magyar család vagyoni pusztulása. Még szomorítóbb, ha a pusztulás okai után kutatnánk. Négy hétig nem fogom tehát látni nyugodalmas kis „fészkemet". Akkorára itt is hanyatlóban lesz majd a természet, mely most mindenfelé szinte dúskálkodva mutogatja teremtő erejét. A növényzet, a lombok, a mezők ily üdék, ily dúsak alig voltak valaha. Miskolcon a Népkert e részben valóságos paradicsom. Duzzadó élet mindenfelé, bármerre tekintek. Hogy a tenyészet e külső látszatának megfelele majd az esztendő valóságos haszna is, az még a jövendő titka. Én itt hagyom e „fészekben" és kertem fái közt Isten áldását és reményemet. Tátraszéplak 1906. július 15. Az előjelek nemigen mutatnak valami kellemes tátrai időzésre. Miskolcról tegnap délelőtt indultam eléggé kényelmes elhelyezkedésben. Egyedül ültem egy vasúti fülkében. Egy kocsit úgyszólván az én kedvemért csatoltak Miskolcon a túlságosan megtelt kassa-oderbergi kocsikhoz. - Kassán át kellett szállnom. Egy fiatal magyar közös hadseregbeli főhadnagy és két nővére társaságába jutottam. Az idősb lányka tizenhat-tizenhét éves lehetett, igen szép, megnyerő, ártatlan arcú, gyermekded leány. A nagy melegtől elbágyadva leheveredett és elaludt. Bal kezét az oldalán nyugtatta. Megláttam, hogy kisujjának utolsó perce hiányzik. És különös! Ez a kis csonkaság észrevehetőleg csökkentette nálam a kedvező hatást, melyet a kisleány egész alakjának első meglátása gyakorolt rám. Poprádon irtózatos záporeső lepett meg bennünket, mely apró jéggel vegyesen egy fél óránál tovább tartott. Én a szakadás közben indultam tovább. Útközben valóságos zúgó patakokon gázoltunk. Öt óra után ideérkeztem. Itt tévedésből csak holnaputánra vártak. Szobámat épp akkor mosták fel. Kellemetlen szóváltásom volt a szobaasszonnyal. Az idő pedig a legridegebb esős, ködös, hideg. Szobámba 14 fok volt a meleg. Az idő ma sem változott. Még komo-