Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

szörnyű pusztulás felett. Körtefáim alatt terítve s összetörve feküdt a gyümölcs: téli és őszi egyformán. Alig lehetett válogatni néhány sértetlen darabot. Elkesere­désemben leszedettem mind, amit csak lehetett. Nálam semmisüljön meg, ha csa­kugyan az a végzete. Öt fáról leszüreteltem részint őszit, részint télit. Talán igenis korán cselekedtem, de a körülmény, a mostoha időjárás hajtott. Meghagytam még öt fát, melyet nyolc-tíz nap múlva szándékozom megszedni, ha addig az időjárás engedi. 1905. szeptember 6. Ma nagyon is hidegen köszöntött be a szeptemberi reggel. Hét órakor 7 fok meleget mutatott a hőmérő. Az ég derengő, de nem fölleg nélkül. Meleg nap ígér­kezik. Tegnap délelőtt csakugyan vadászati sétát tettünk Lossonczy Jenővel. Kel­lemes időnk volt. A séta nem nagyon fárasztó. Fogoly elég, de a lövések igen hibá­sak. Három fogoly és két fürj lett az eredmény. Ebből az én részem három fogoly, egy fürj. Ma délig ismét folytatni fogjuk. S körülbelül ennyiből fog állani az én egész őszi vadászmulatságom. Gyönyörű vizslámtól kívánni sem lehet, hogy ily kevés gyakorlat után olyan jó legyen, mint amilyen szép... Csakugyan megtörtént a kirándulás délelőtt. A Nagyréten voltunk, mely az én ifjúkoromban gyönyörű rétség volt: most nagyrészt szántóföldeknek törték fel, minthogy a föld megunta és megtagadta a fő termését. Kisebb-nagyobb hosszú kukoricatáblák borítják. Alig találtunk néhány foglyot. Ebéden L. Jenőnél vol­tam. Igen szíves látás és igen bizalmas beszélgetés fogadott. Feltárták a család hely­zetét. A családi élet boldogító erényei mellett őket sem kímélték a sors csapásai. Magokra maradtak. Egymást most is szerető Philemon és Baucis. 1905. szeptember 7. Most már semmi teendőm itt. Azonnal visszatérek Miskolcra. A jövő hét vé­gén ismét itt leszek. Akkor alkalmasint betakarítom kertem minden termését a szőlő kivételével. Holnap az itteni rokonok mindnyáj an Miskolcon lesznek: ebéden Jucinál, uzsonna-vacsorán az én pincémben, amint évenkint egyszer többnyire történni szokott. 1905. szeptember 16. Ügy jöttem tegnap, hogy valamennyi körtémet le fogom szedni, de még nem lehetett. Éretlenek, téliek. A jövő hét végére vagy még későbbre marad. Ugyanígy a szőlő is, melynek nagy részét elpusztította a hőség. Ez a szeptember, egypár első napját kivéve, folyvást oly égető, meleg, száraz idővel kínoz bennünket, minőt a tavalyi csapásos aszály idején sem tapasztaltunk... Eddig leszedett körtémből egy­egy jó kosárral küldtem ma két húgomnak. A küldözés pedig még máshová is s még ezután is folyni fog. Magamnak is marad talán elég télre való. Sokan kérdez­ték már tőlem, mily hasznot veszek kertem szekérszámra teremhető gyümölcsé­ből? Hát ilyen hasznot veszek! Ez nem pénz, de öröm. Innen ugyan soha egy da­rab sem került tőlem piacra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom