Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Nemsokára indulok Tátrafüredre, most már részemről a búcsúebédre. Az idő kedvez. Tiszta, verőfényes napunk van: nem túlságos meleg, kis felhők, melyből később talán eső is várható. A füredi ebéd megtörtént. Elbúcsúztam az illusztris társaságtól azzal az óhajtással, hogy jövőre megint mindnyájan itt láthassuk egymást kívánatos jó egészségben. Nem hiszem, hogy úgy legyen. A sors könnyen megdézsmálhat addig bennünket. Annyival inkább, mert némelyek már az élet végső határán ballagunk. Borral most is a két fő úr, sárgadinnyével pedig Kállay Albert vendégelt bennünket. Darányi Ignác mondja a rendkívül meglepő szomorú hírt, hogy egy hírlap tudósítása szerint Szabó Gyula Miskolcon meghalt. Más szóbeli értesítés szerint csak veszélyes beteg vagy éppen haldoklik. Mélyen megható rám nézve, aki oly hosszú ideig kedves baráti kapcsolatban állottam vele, s annak apró örömeit társaságában élveztem. O már harmadik közel barátom, aki Miskolcon távollétemben költözik el az árnyékvilágból. Először Szűcs Lajos, azután Orczy Gyula, most ő. Most már úgyszólván semmi teendőm itt a hátralevő rövid idő alatt. Apró verssziporkák kóvályogtak a fejemben. Úton-útfélen bizgatnak. Néha kialakul valami. Egyet most a tátrai útban hámozgattam, foltozgattam egybe nyolcvan éves barátomnak, aki akár magam lehetek, akár Horváth Lajos. Most olvasva ér valamit, de később olvasva igen megfésülni valónak fogom találni, előre látom. Tátraszéplak 1905. augusztus 11. Tehát Szabó Gyula csakugyan meghalt e hó 9-én reggeli hét órakor. Részletesen ír róla a „Borsodmegyei Lapfok]", s megkaptam róla a gyászjelentést is. Temetési szertartása Miskolcon tegnap történt, ma délután helyezik a családi sírboltba Tállyán. Igazán sajnálattal gondolok élete folyására, küzdelmeire, egyéniségére. Mily testi-lelki töredelmeknek, aggodalmaknak dobta oda magát zsákmányul a kielégíthetlen birtokvágy miatt oly nagy vagyon és jövedelmező üzlet birtokában, mely nyugodt, kényelmes boldog élet folytatására több mint elegendő volt! Igaz, hogy családi bajok is járultak izgatottságához. De az egyszer megszerzett s huzamosan gyarapított anyagi siker megrendült alapjáról ily testilelki összetört állapotban költözni el: mégis igen szomorító látvány, de tanúságos is. Fiának ma küldöttem őszinte részvétem nyilvánítását néhány sorban. A mai nappal vége szakad itteni időzésemnek. Holnap reggel kilenc órakor indulok Poprádra, onnan délután fél három órakor Miskolcra. Otthon leszek hat óra tájban. Nem mondhatom, hogy megelégedve távozom. Az a négy hét, melyet itt töltöttem, inkább magammal való ünyölődésnek, mint mulatságnak nevezhető. Egészségben, kedélyben alig nyertem valamit. De egy nyereségem mégis volt, tudniillik csaknem minden nap apró munkára kényszerítettem akaratomat, amit otthon el nem érhettem volna. Vagy tíz kis rövid költeményt s egy bírálatot írtam, e lapokra naponkint jegyezgettem, olvasgattam, számos levelet írtam. Mindez, jól tudom, csekélység, de a szellemnek mégis némi mozgása. A magány, a társaságtól elvonulás, a szép természet, a mérsékelt életmód, a szórakozásnak és élvezeteknek