Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

tanítást és imádságot. Feledni igyekeztem annak külső együgyűséget a benne nyilatkozó áhítatért, és azért, hogy egykor ők is abban kerestek lelki vigasztalást. És vajon boldogabb volt-e az a nemzedék, mely szinte kétszáz évvel ezelőtt ennek a könyvnek ortodox vallásosságában megnyugodott, mint ez a mai tudóskodó nemzedék, mely a vizsgálódás és kétkedés hullámzásai közt lefosztja a Krisztus alakjáról mindazt, ami rajta isteni, s csak azt hagyja meg, ami kézzelfogható, mezítelen emberi? Kijöttünk a templomból. Az egész templomot megtöltő népes gyülekezet vett ott részt a szent vendégségben. Az egyházi beszéd egyik fő tárgya szintén a feltámadás volt. Nem valamely új oldalról, nem is a modern és elvi racionalizmus vagy realizmus útmutatása szerint, csak a szokott ismeretes érvekkel: természet megújulása, Isten jósága, igazsága, mindenhatósága és - a Jézus példája. Eléggé szép, napfényes idővel köszönt bennünket most délelőtt a Húsvét. De a levegő csaknem a hidegségig hűvös. Néhány nap óta csendes jótékony esőnk jár, melyre már rendkívüli szükség volt. A nép szinte kétségbe esett a folytonos nagy szárazság és hideg miatt. A föld sok helyen megrepedezett. A vetések sok helyen pusztulásnak indultak. A természet sehogy sem akart tavaszi fejlődés útjára térni. Most már az eső után megindultnak látszik, de a szeles, hideg időjárás most is viszszaszorítja. Különben most az időjárás országszerte fölötte változatos és ellentétes. Itt folytonos szárazság, amott folytonos esők, árvizek, sőt viharok, jégesések. Én itt a kertecskémben már most is örömet találok. A körtefák rakva vannak virágbimbókkal. A múlt tavasszal elültetett törpefácskák némelyike csupa bimbó. Még a Berlinből rendelt s decemberben elültetett egypár törpe is mutat néhány gyümölcsbimbócskát. Az pedig, melyet augusztus végén ültettem - tehát teljesen rendetlen időben -, s melynek már akkor félig eredt, nagy gyümölcsét leszedtem (a Léderer kertjéből), tövétől a hegyéig rakva van. Kegyetlenül megvagdalt törpe almáim nemigen biztatnak. Még ott lent a magas fák sem igen mutatkoznak. Mindent összevéve most a jelek még szép reménnyel kecsegtetnek. De hol van még a remény megvalósulása? Távol, mint egy jól tanuló parasztfiúcskától a püspökség vagy alispánság. 1905. április 24. Az idő, úgy látszik, mégis megemberli magát. Szép, nyájas, derült reggelünk van, nem éppen meleg, de nem is túlságos híves. Most reggeli nyolc órakor 9 fok a meleg. Ha így tart, a múlt napokban hullott jótékony, de nem eléggé bő esőzés után gyorsan haladna elő a természet fejlődése, s egyszerre kiomolna a fáknak még most félve rejtőző virágserege. Egészen felvidulok, amint ablakomon a reggeli napsugarak beragyognak. Úgy hiszem, folyvást nyomott és borongó lenne kedélyem, ha oly helyiségben kellene laknom, melybe a nap reggeltől estig soha be nem tekint. Miskolci lakásomnak is sok hátrányát évek óta csak azért tűröm, mert belesugárzik a felkelő nap, s ott marad délig. Nemde boldognak mondható az, akit sokszor még a napsugár is boldoggá tesz? Azt nem is említem, hogy azon kívül aztán sok van életünkben, ami a nap fényét és melegét homályosítja és csökkenti részint magunk, részint mások visel-