Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Tátraszéplak 1904. augusztus 10. Az egész napon semmi följegyzésre méltó nincsen. A szél csak úgy fújdogál, mint tegnap, Még az erdőben is bokáig járunk a porban. A verandán ülve is porfelhő szállong előttünk, ha pedig az út mentében a szokott erdei ösvényen sétálunk, úgy belepve kerülünk elő, mintha Jeruzsálemig jártunk volna - gyalog. Felsétáltam a vízzuhataghoz. Az a múlt évben igazán harsogva zúgott a roppant nagyságú görgeteg kövek közt. Most oly csendes folyású, mint a haldokló ember hörgése. A hozzá vezető út jól el van egyengetve, s nem messze tőle a hegyoldalban egy gloriette-féle kis kaliba van összeróva gömbölyű fenyőfából. Belőle jól ki lehetne látni a Poprád völgyére, ha el nem födnék a kilátást az előtte álló magas fenyők. Tátraszéplak 1904. augusztus 11. Az ófüredi asztaltársasággal részt vettem a nagy szállóban a búcsúebéden. Most is, mint a múltkor, pompás, francia ízlésű, jó ebédünk volt. Most ki-ki a maga számlájára étkezett öt koronáért bor nélkül. A bort most is, mint a múltkor, a kanonok és Darányi szolgáltatta. Az alkalom az volt, hogy holnapután szombaton már többen elhagyjuk a Tátrát, így a kanonok, Horváth Lajos és én is. Ok még holnap is ily társas búcsúebéden lesznek szokott helyökön. Én onnan már elmaradok. A fényes, nagy szálló csarnokában találkoztam ebéd előtt Nagy Miklóssal a „Vasárn. Újs." szerkesztőjével és Gaál Jenővel. Tátraszéplak 1904. augusztus 12. Ez itt az utolsó napom. Ma is meleg, de nem túlságosan. Mérséklik a fellegek, melyekből hiában várjuk az esőt. Az itt eltöltött négy hét nem volt kellemetlen. Test, lélek, kedély nem hanyatlott, nem szenvedett nálam. Minden nap találtam valami pepecselni valót, sokkal inkább, mint otthon. Néhány apró - inkább csak ötletszerű - költeményt sem tagadott meg tőlem a Múzsa. Említésre méltó új ismeretséget nem kötöttem. Tartózkodtam "tőle. Elfoglaltam, teleszívogattam lelkemet a nagyszerű természet szemlélésével. Délután csomagolok. Este még elmerengek utoljára a velem szemben ülő tátrai bérceken. Búcsút veszek tőlök azzal a reménnyel, hogy a jövő évben, ha Isten is úgy akarja, ismét üdvözölni fogom itt őket. Holnap reggel útra kelek, s este megszállok Miskolcon elhagyott fészkemben. 1904. augusztus 19. Négy egész hetet töltöttem Tátraszéplakon július 16-ától augusztus 13-áig a „Millennium" nevű villa ugyanazon szobájában (5. szám), melyet az előbbi években is elfoglaltam. Napjaim eléggé tűrhetőleg, szinte kellemesen folytak. A körültem sürgő társaságban teljesen egyedül a magam társaságára szorítkoztam, háborítás nélkül átadtam magam a gondolataimnak, sétáimnak az illatos fenyők árnyé-