Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Egészségem csak nem akar a rendes kerékvágásba visszatérni. Az influenza folyvást megszállva tartja fejemet, gyomromat. Táplálkozásra nincs ösztönöm, semminek nincs íze. Kedélyem levert. Kedvet semmi iránt nem érzek. Időmet, óráimat leginkább a kertben töltöm, ahol a korán érő gyümölcsfák már kiontották s egyre ontják virágaikat. Kivált a szomszéd kertek oly megható fehér virágtengerrel hullámzanak. Ma és tegnap a leggyönyörűbb, szinte nyári meleg napunk van. A fejlődés rohanva siet előre. Nem győzöm nézegetni egyes fácskáimnak bimbófejlődését, csudálni jobbra-balra a természet teremtő erejét. Hogy szép itt élni minden, megjelenni s részt venni az új élet terített asztalánál! 1904. április 30. Most egyedül azért vagyok itt tegnap óta, hogy a gyümölcsfák virágzásában gyönyörködjem. No hiszen van is módom benne! Minden fa egy-egy dúsan kivirított teljes bokréta. A késlekedve bújó zöld levélkék alig látszanak a virágok tarka tengerében. Az alma pirosas, a körte és szilva fehér ünnepi színben díszeleg. Hol veszi magát a természetben az élet és a szín eme csudálatos gazdagsága és különfélesége? Hol volt ez elrejtve, midőn a tél bilincse alatt holteleven volt a mindenség? És az örök rendtől sehol sincs egy vonalnyi eltérés. Minden legkisebb fűszál kiveti azt a maga természete szerint. Körtefa sohasem virít az almafa virágával, se ez nem virít amazéval, örök az egyéni élet... A virágzásból ítélve dús gyümölcsözésre lehetne kilátásunk. De hol van még az! Mi mindent változtathat még addig az idő szeszélye! Egyébiránt időjárásunk folyvást szép, derült, meleg, néha túlságosan is meleg tavaszi. Mindamellett, hogy egész tavaszon eddig egy szem eső sem esett, a természet nem csökkent, sőt folyvást halad. Rétek, mezők, vetések dúsan zöldülnek. Úgy látszik, a földben még mindig rejlik egy kis tápláló nedvesség. Itt ma hajtották ki először a tehéncsordát a mezőre. Rendesen Szent György napján szokták, április 24-én. Most a mező gyarapodását várták. E hét elején a vasutasok lázadása is véget ért. A kormány ereje tekintélyt szerzett a megtámadott állami hatalomnak. A felizgatott s veszedelembe vitt vasúti alkalmazottak visszatértek a munkához. De sohasem fogják helyreütni a kárt, melyet néhány napi oktalan ellenszegülésökkel tettek az országnak, egyeseknek és önmagoknak is úgy anyagilag, mint erkölcsileg. Az értelmi szerzők, a lázító értelmes vezérek börtönben várják sorsukat. 1904. május 1. Éppen vasárnapra esik most május elsője. Ünnepe a vallásnak, ünnepe a természetnek. Eleven zöld szín gyönyörködteti a szemet mindenfelé. Dús virágbokrétájokkal pompáznak és dicsekednek kertjeinkben a gyümölcsfák. Nem kell messze fáradni az ifjúnak, hogy egy zöld gallyal vagy egy csomó virággal díszítse e nap hajnalán a leány ablakát vagy kapuját. Ritkán történt, hogy a természet enynyire kiontotta volna teremtő erejét május első napján. Még csak ma gyönyörködöm itt a dús virágzás szemléletében. Holnap útra kelek, s szinte három hétig, Pünkösdig nem kerülök ide. Dacára annak, hogy fejem és gyomrom folyvást küzd valami influenza- vagy bélkatharus-féle bajjal,