Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

három év múlva, ha az ég is nekik és nekem kedvezni fogna, esetleg bő termésűkben is gyönyörködhetném. Egyébiránt az időjárás ismét túlságba esett. Több mint két hét óta, igen kevés szünettel, majd minden nap esik az eső s néha hellyel-közzel kártékony zápor. Előbb az öldöklő szárazság, most az öldöklő nedvesség miatt készül megfúlni a természet. De hát ne essünk kétségbe! Nem tudunk bepillantani a változások öszszeköttetésének s szükséges vagy szükségtelen voltának mélyébe. Az tudja, aki kormányozza. A mi feladatunk: tűrni és munkálkodni. Mikor így időnként hazatérve ebben az én kedves kis „fészkemben" pepecselgetek s elgondolkozom, eszembe jut némely jó barátom szinte kicsinylő vagy nem helyeslő véleménye, aki nem tudja megfogni: miképp fordíthattam én annyi költséget és fáradtságot ebbe a hajlékba csak azért, hogy évenkint alig néhányszor idevonuljak. De én, mikor itt vagyok, s érzéseimben és gondolataimban elmerülök mindinkább érzem, hogy mily igen rosszul volna, ha nem így cselekedtem volna. Ez a cselekedet az én lelkemben egy pótolhatatlan ürességet töltött ki némileg... Aztán, édes Istenem, mily sivatag lenne ez a világ, ha a szeretet, a kedély és a kegyelet műveit és örömeit mindig a pénz értéke után mérlegelnénk! 1893. július 9. Nem nyughatunk meg, amíg élünk, Hány, vet a hab bennünket szüntelen, Magunkat csalva most remélünk, Majd földre sújt a kétség s gyötrelem. Biztatva int reánk a temető, Hogy ott pihen meg minden szenvedő. De hát pihensz-e, ha nem érzed? Ha nyugalmad merő enyészet? És hátha sírod is - ki tudja? A nyugalmat csak úgy hazudja! 1893. július 16. Lassankint beleélem, bele kell élnem magamat ittlevő rokonságom körébe. Minél inkább nyom az idő terhe s minél többször vagyok itt, annál inkább érzem. Nem nevezhetem otthonnak, de utoljára is ők vannak hozzám legközelebb, s ők maradnak mellettem legállandóbban. - Irma folyvást vigasztalhatlan. Nincs ereje, de akarata sincs vigasztalódni. Ma egypár példát hallott arról is, hogy gyermeke után így kesergő anyát álmában látogatott meg holt gyermek, s szemrehányást tett neki a túlságos kesergés miatt, mely a kedves halott nyugalmát háborgatja. Es a látomás megszüntette az anya keservét. Bár használna a példa - vagy teljesednék az álom őrajta is!