Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Most már egypár hétig nemigen fogok ide kilátogatni. Pedig szerettem volna gyönyörködni almafáim piros virágában, melyek még csak most vannak nyílófélben. A jövő héten kedden, május 5-én Budapestre utazom, s ott leszek az „Akadémia" nagyhetén. Legalább szavazatommal részt veszek működésében, s örvendezni fogok egypár kedves látogatásnak. Gyulai Pali vendége leszek. Már régebben szívesen meghívott magához, s én legszívesebben vagyok az ő társaságában. 1903. április 30. Elég volt az itt mulatásból. Nincs miért különösen visszasietnem a városba, éppen most már nincsen, de ott mégis változatosabb a környezet, s ott talán mégis inkább vagyok otthon, mint itt. Most egyik fő célja és érdeke volt itt mulatásomnak az is, hogy gyümölcsfáim virágzásában gyönyörködjem. Azt megnyertem. Velők társalogtam legtöbbször. Ez alatt a három nap alatt is szembetűnőleg haladt elő a fejlődés. Gyönyörű volt látni, hogy az almafák sűrű, piros bimbói mint feslenek fehérré. Szilva, körte, meggy, cseresznye el van öntve tejfehér fátyollal mindenfelé. Azonban a virágzástól messze, bizonytalan távolban áll a gyümölcsözés. Most már meleg, derült tavaszi napok kezdenek járni, de mégis olyanformán, hogy este, reggel jólesik a szobában egy kis meleg kályha. 1903. május 21. Áldozócsütörtök. Csak éppen történetesen talál itt az ünnep. Három hét óta nem láttam „fészkemet". Vágyódtam pár napra az itt kínálkozó apró gyönyörűség után. Most mindjárt templomba megyek ünnepelni a gyülekezettel a Krisztus történetének megfoghatatlanul csudálatos, mondhatnám legfantasztikusabb részletét. Legutóbbi ittlétem óta tíz egész napot töltöttem Budapesten, amennyit egyfolytában még sohasem. Teljesen átéltem az „Akadémia" nagyhetét: az osztályüléseket, a választásokat, a díszgyűlést (a díszbeszéddel), sőt bevártam a „világra szóló" dunai tűzijátékot is, ezt a nagy „vanitatum vanitast", mely szemkápráztató csillogásért annyi sok jó pénzt csalogatott ki mások számára a jámbor magyarok zsebéből. Az akadémiai választásokról említette egy régi akadémikus: nem azért kell bosszankodni, hogy egy-két érdemes kimaradt, hanem azért, hogy egy-két érdemtelen bejutott. Mert a választásoknál itt is megvan ám a korteskedésnek bizonyos módja. Gyönyörű itt most a tavaszi természet. Dús erőben zöldül már minden, dacára annak, hogy néha csípős faggyal ijesztő éjjelek járnak. El is csípik itt-ott a növények gyönge leveleit, s eltűrnek, sőt meg is kívánnak a szobában egy-egy kis fűtést. Szép, tiszta, rendben levő kertemben gyakran sétálgatok. A fák sűrű zöld lombozatja kellemes látvány. Most már vége a dús virágzásnak. Már vizsgálhatjuk s láthatjuk is a lombok közt a virágzás után maradt apró gyümölcsöt. Némely gyümölcsfa elég terméssel biztat, némely kevéssel, némely éppen semmivel. Még abból is, ami most látszik, mennyit elrabol az idő viszontagsága! Igazán több az öröm a szemlélgetésben és a reményben, mint a bírásban. Tegnap a temetőt látogattam meg. Ott is nem az elmúlást, hanem az erőteljes életet hirdeti a tavaszi természet. Sűrű, tiszta zöld fű borítja a sírhalmokat mindenfelé. Az elhagyott, elfelejtett sírokat is, melyek már besüppedtek, egyformán