Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

hatok róla. A nagydobot veri lélek nélkül. Nagy hang, cicomás nyelvű handabanda költői ihlet és teremteni tudó erő nélkül. Vajdánál is vajdább, Bartóknál is bartókabb. A sivatagban nem találtam egy pihenő helyecskét, a kegyetlen lantverésben egy megható természetes hangot. Eget verő, dagályos szóhalmaz, egymásra hányt, zilált képek és hasonlatok. Nem csak kedvetlenül, de szinte megbotránkozva tettem le kezemből mind a két könyvet. 1903. február 22. Egypár sort vetek még ide, mielőtt mindjárt Miskolcra indulnék. Aki sokáig él - eddig már én is sokáig éltem -, azt az emlékek egész raja lebegi körül a jelen, a közelmúlt s a régmúlt időből. Most hajnalban úgy félálomban böngészve emlékeim közt, egyikkel, egy megszakadt lánc történetével tovább foglalkoztam. S formába is öntöttem az attól ébresztett gondolatot. Idejegyzem, hogy el ne repüljön: Oltárodra elég tömjént nem raktam, Tőled hát az útlevelet kikaptam. Az érzésnek nem volt nálad értéke, Adomány volt a szeretet mértéke. Ne gondold, hogy mély gyászt öltök maga?nra, Hogy tört-szívvel kelek tőled utamra, Több fájdalmat nem viselek én érted, Mint aki egy szép álomból fölébred. Sajog, sajog az efféle egy darabig, de azután megszűnik, s az apró sebek úgy beforranak, hogy idővel helyök is alig látszik. 1903. március 5. Csalogat a rendkívül nyájas, meleg, tavaszi időjárás. Oly csillogó, oly meleg, hogy szinte félelmes. Most délután négy óra, s árnyékban 11 fok a meleg Réaumur szerint. Megragadtam ezt az egypár kedvező napot, s tegnap és ma kertem rendbe szedésével foglalkoztam. Gyümölcsfáimat szépen megmetszettem s kigallyaztattam. Málna- és ribizkebokraimat rendbe hozattam. A fák gyökerének ősszel eszközlött kimélyítését most visszatömettem s kitányéroztattam. Most már csak a szőlőtők és rózsák föld alól kiszabadítása van hátra. Ha az idő így jár, tíztizennégy nap alatt azt is el kell végezni. Szomorún látom, hogy lehajtott rózsáimnak a föld színén maradt csipketörzsei közül sok meg van fagyva. Kár volt mindenestől le nem takarni. Ezt a két napot egészen itt a háznál töltöttem, s többnyire kívül a kertben a munkás körül ácsorogva és pepecselve. Az is jólesik a nagy tétlenségben, ha egy szalmaszálat tehetek keresztül egymáson. Hát még ha egy-egy pár sort írhatok, akármit! Ez az én napfényes, kedves kis szobám oly alkalmas volna arra. Szinte megszólal, úgy csalogat. Én mégis csökönyösen, összetett kézzel bámulok a semmibe, s várom, míg a víz lefoly!