Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

jut, s a következő egypár nap még mindig a bizonytalanság és megfigyelés napja. Ha így marad vagy így halad a javulás, akkor én holnap délután vagy holnapután reggel visszatérek Miskolcra. Ez a zord, lucskos, hideg őszi idő annyival kevésbé tűrhető itt, mivel teljesen elfogyott a fűtőm, s hideg a szobám. 1902. október 8. Gyönyörű, meleg, napos idővel köszöntött be a mai reggel. Vajon kitart-e így? A hévmérő 10 foknál is magasabb meleget mutat, s a langyos levegőben még szinte érezhető az esőre való hajlandóság. A temetőt se látogattam már régóta. Pedig ott is megható, sőt ott még inkább, mint másutt, az őszi természet búskomolysága s mulandóságra emlékeztető színezete. A tegnapi nap folyamából ítélve úgy látszik, betegünk állapota folyvást javulóban van, hacsak az elmúlt éj valami rosszra változást nem idézett elő, amit e pillanatban még nem tudok. Gondolom, a ma délutáni öt és fél órai vonattal visszatérhetek Miskolcra. Most már kertemben sincs itt semmi különösebb tenni vagy gyönyörködni való. Ott már bomlásnak indult minden. A fák levelei sárgulnak és hulladoznak. Gyümölcsfáim szinte magok is búsongani látszanak amiatt, hogy a mostoha év meddőségre kárhozatta őket, s örökké csak reménylő gazdájukat semmi terméssel meg nem örvendeztették. Talán ők is biztató reménnyel hajtják fejüket most a téli álomra! 1902. október 16. Beteg húgomat most már javult állapotban találtam. Fennjáró gyöngélkedő a teljes jó egészség útja felé. Egyházkerületi gyűlésünkön töltöttem két napot, okt. 12-ét és 13-át Mezőkeresztesen. Húsz fiatal papot szenteltek föl, akik közt volt egy olyan is, aki tizenöt évig káplánkodott, s most mikor valami kis parókiához juthatott, már jóval meghaladta élete negyvenedik évét. Folytatja ifjú nyomorgását öreg nyomorgassál. A gyűlés lefolyása semmi különösebb érdekest nem nyújtott a papszentelési megható szertartáson kívül. Annál felötlőbbek és furcsábbak voltak a közebédek és -vacsorák, melyek nemcsak az étvágy kielégítésére szolgáltattak alkalmat és rossznál rosszabb ételeket, hanem a pohárköszöntők vizes áradatára is, amely fölött szinte átláthatlan és szemet maró szivarfüst borongott. Ezek a többnyire üres, egymást agyba-főbe dicsérő szónoklatok megtámadják nemcsak a fület, hanem még a gyomoridegeket is. De ez a szokás már hozzátartozik a közgyűléshez, mint bizonyos vidéki lakosok nyakához a golyva. Holnap Budapestre utazom Gyulai Palihoz. Meghívott e hó 19-én tartandó leányfalvi szüretjére. Nehezen mozdulok. Rest vagyok minden távolabbi kirándulásra s emberekkel való érintkezésre. Fájdalom, az emberektől is úgy elszokhatni, mint a gondolkozástól! Kárát vallja pedig mind a test, mind a lélek. Gyulainál maradok pár napig. Mellette, társaságában mindig fölélénkülök némileg. Hazajővén majd itt is részt vehetek talán itt vagy ott a szüret örömeiben, melynek most az enyhe, derült időjárás kedvezni látszik, habár arra, hogy jó bort adjanak a fejletlen, éretlen fürtök, elkésett az időjárás. Az én harminckét tőkémen is itt szomorkodik az elfagyott, élvezhetetlenül maradt sok fehérszőlő.