Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

1901. november 4. Készülünk a télhez. Már érezzük is jövetelének hirdető leheletét: az egy-két fokos hideg levegőt. Kertecskémet hozom rendbe. Készítem a téli hosszú alvásra. Rózsafáimat, szőlővesszőimet földdel boríttatom, gyümölcsfáimat marhatrágya és oltott mész-keverékkel bevonatom, aminek a fák üde tenyészetére igen jó hatását tapasztaltam. Veszni indult fiatal törzsek dús hajtásnak indultak a bemeszelés után. Szinte egy hónapja nem láttam nyugalmas kis „fészkemet". Eltartóztattak a körülmények, különösen a komor, esős időjárás. Budapesten is töltöttem egypár napot, október 24-26-át, a megye részére készülő Szemere-szobor mintájának megtekintése végett. Nem sokat szórakoztam. Kétszer a színházban voltam. Meglátogattam Szász Károlyt, akit örömemre vidám, jó egészségben találtam, Szily Kálmánt, Görgey Pistát. Gyulai vendége voltam. Ennyi az egész. A Kerepesi úti temetőt sem látogathattam. Nem telt rá időm. Gyulai csudálkozott, hogy mit keresek én oly gyakran a temetőben. Az élőket keresem, akiket egykor ismertem, szerettem, tiszteltem, vagy akiket érdemökért, hírnevökért emlékemben tartok. Fenntartom az összeköttetést a túlvilággal, melynek rövid időn magam is részese leszek. 1901. november 5. Komor, ködös reggelünk van. A nap nem mutatja magát a fölleges égbolton. Búcsúzólag megyek végig hervadó kertem nyirkos ösvényén. Jó rendben hagyom annak fiatal lakóit. Ha jövök ezután a téli napokban, nem az ő látogatások végett jövök. Egészségem bizony megint gyönge lábon áll. Átélt nagy betegségem maradványa vagy visszatérő jelenségei újra gyötörnek. Egy kis meghűlés is, egy kis étrendi elfelejtkezés mindjárt huzamosan megbosszulja magát háborgó, fájdalmas belső részeimben. Az én előbbi jó állapotomnak, gyomorképességemnek, jó közérzésemnek, úgy látszik, vége van. Tegnap mégis kilátogattam sírboltunkhoz. A gyönyörű őszirózsáknak már csak száraz kórói szomorkodnak azon. De az egész sírhalom most is szép, legszebb az egész temetőkertben. A halottak napjáról való koszorúk csak itt-ott látszanak a sírköveken és sírdombokon. Ezúttal nemigen buzgólkodott itt afféle emlékjelekkel a kálvinista nép. Gondolja, hogy a szeretve emlékező szíveknek minden nap halottak napja van. Pár pillanat múlva visszaindulok Miskolcra. 1901. november 24. Most már igazán csak a kegyeletes visszaemlékezésnek hódolva vagyok itt. Semmi különös okom és teendőm nincs. Csak éppen, hogy itt ebben a csendes, magános szobában szívjam a levegőt másfél napon át. Igazán csak a szobában. Mert a hideg, szeles idő miatt a sírhalmot látogatni sem bátorkodom. Féltem még mindig gyönge egészségemet. Óvakodnom kell a meghűléstől. Ezelőtt néhány nappal, november 18-án töltöttem be életem hetvenhatodik évét. Ha más mondaná, szinte el sem hinném. Hova lett ez a tengernyi idő? Oly észrevétlenül repült el fölöttem, hogy annak sokaságát latolni vagy érezni sem