Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

ma hozzájok megyek ebédre. De tegnap annyira kifáradtam s kimerültem, belsőm is annyira háborgott emiatt egész éjjel, hogy ma nem merem ismét ráadni maga­mat a nyolc kilométeres gyaloglásra. Este meghűlt a levegő, szelessé vált az idő. Az ég köröskörül sötéten elborult. Sűrűn villámlott, s olykor erősen dörgött. Nagy vihartól lehetett tartani, de az elmaradt, hanem egy kevés eső esett. Tátraszéplak 1901. augusztus 3. Ma reggel is borús még az idő. A bércek sűrű fellegekben úsznak, melyek nyugtalanul hömpölyögnek rajtok hol tetejökön, hol oldalokon. Az eső is csepe­reg időnként. A nap itt-ott törekszik kibújni a felhők körül, de még eddig kevés sikerrel. Az egész nap így folyt le. Most is szitál az eső, pedig már estefelé van az idő. A hőmérő egy fokot esett a szobámban: 17-ről 16-ra. Unalmas egy nap volt, alig léptem ki. Séta nélkül maradtam. Tátraszéplak 1901. augusztus 4. Kora reggeltől csaknem egész délig rövid megszakításokkal folyvást esett az eső. Délután szünetelt. De még most is, esti hat óra felé oly borús az ég, éppen­hogy le nem csöppen. A sétálás szünetel, pedig az üdülés és az egészség fő előmoz­dítója, némely embereknek pedig erőltetett nagy kirándulásokra ösztönző mániá­ja, ami pedig már, úgy gondolom, inkább árt, mint használ az egészségnek. Tátraszéplak 1901. augusztus 5. Folyvást tart a borús, ködös, hűvös idő, s minden pillanatban esővel fenyeget. Pedig ma Uj-Tátrafüredre óhajtottam volna átrándulni. A hőmérő ma reggel 15 fokra szállott. Ma négy hete érkeztem ide hétfőn, most szombaton eltávozom. Unni kezdem, s úgyahogy már helyre is jöttem. De az éjjel, nem tudom, mi ok­ból, háborgatott a szokott bal oldali fájdalom. Almaim is nagyon nyugtalanítók voltak. Boldogult édesapám haldoklása mellett siránkoztam. Ma reggel már jobban érzem magamat. Rendbe jött a gyomrom, mely tegnap egész nap nem működött. Tegnap estefelé Ivanovics Gyuri látogatott meg, aki pár nappal ezelőtt érke­zett O-Tátrafüredre. Mily élénk, sovány, egészséges ember még most is! Pedig, mint mondja, néhány nap múlva betölti a nyolcvanadik évet. Tátraszéplak 1901. augusztus 6. Tegnap dél felé és még inkább délután szépen kiderült. Kényelmesen átsétál­hattam Uj-Tátrafüredre. Annyi séta talán szükséges is itt az egészségre. ízletesen megebédeltem. Holmi apró emléktárgyakat vettem. Az effélének beszerzése ne­kem mindig nagy gondot ad, és nyugtalanít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom