Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Tátraszéplak 1901. július 17. Reggel gyönyörű ködtenger borította az egész vidéket, a Poprád-völgyet, a Kárpátokat. Később felszállt a köd, de most is, déli tizenkét óra felé az idő homályos, barátságtalan, bár nem éppen hideg, mert szobámban a meleg csaknem 15 fok. Estefelé szép, tiszta idő lett, később aztán szeles hideg. Tátraszéplak 1901. július 18. A mai nap szinte kánikulai, ragyogó, tiszta hőséggel örvendeztetett meg bennünket. Ilyen napunk még nem volt. Szobámban a meleg most, délutáni két órakor szinte 16 fok. Kitart-e így estig? Nem bizonyos. Kitartott. Tátraszéplak 1901. július 19. Gyönyörű nyári, talán túlságosan is meleg napunk van. Lekívánkozott rólam a vastag ruha és az alsóing. Délben 17 fok volt a szobában. Tegnap egypár hangya viseletét bámultam meg. Egy magános hangya valami pilleféle állatocskát cipelt a szájában nagy fürgeséggel. Pálcámmal háborgattam, s ismételve fel-felfordítgattam útjában a hangyát, hogy eressze el zsákmányát. Nem volt mód benne. Aztán a pille testét nyomtam le pálcám végivel, hogy majd így kihúzom a szájából. Lehetetlen volt. A pille teste kettészakadt, egyik részével a fürge hangya továbbszaladt. Mily hatalmas ösztön vagy erős akarat ebben a kis állatban! Estefelé két hangyát láttam a sétaúton. Egy jó nagy lépésnyi távolra lehettek egymástól. Mind a kettő nagyon sietett, úgy látszott, éjjeli szállásra. Az elől futót csudálatos figyelemmel és érzékenységgel követte a másik. Kémlelgette a nyomát, s midőn annak vonalából mintegy eltévedve kitért, meg-megállapodott, és jobbrabalra addig tapogatott, szinte szaglált, míg a helyes nyomra talált, s azon haladva, végre is abba az útszéli göröngybe bújt, melyben társa már előbb elrejtőzött. Szagló vagy tapintó érzék-e ez? Tátraszéplak 1901. július 20. Ma már nem olyan tiszta, föllegtelen időnk van, mint tegnap. Félig-meddig borongós, esőre hajló. A bércek tetői is sűrű felhőkben úsznak, s olyan vak meleg van. Szobámban 17 fok. Soha oly elragadó, felséges látvány tanúja nem voltam, talán soha nem is leszek, mint tegnap este nyolc óra tájban, amint a sétaúton a bércek nézésébe merülve üldögéltem. A nap már leszállott, de visszavillanó sugarai meg-megvilágították a felhőket, melyek a bérceken is, az égen is elszórva, szinte nyugodtan pihentek. Az égbolt felettem mintha valami bájos, gyöngéd, piros kárpittal lett volna bevonva. A legpompásabb színárnyalatok különböző változatai festették a fellegeket, melyek már alakjoknál fogva is bámulatra ragadtak. Itt-ott,